Megrendezik hazánk legnagyobb sajtünnepét

I. Nemzetek Sajtfesztiválja

 

365 különleges sajt a világ minden tájáról – Kóstolj meg annyi sajtot, hogy az év minden napján meleg szívvel gondolhass vissza egyre!” – ezzel a mottóval rendezik meg idén első alkalommal hazánk legjelentősebb sajtfesztiválját október 28-án. A sajtkiállítás mellett idén 2. alkalommal mérettetnek meg a legfinomabb hazai sajtok a Magyar Sajtok Versenyén, valamint ünnepélyes keretek között megalapítják a Sajtmesterek Nemzetközi Céhének magyar páholyát a világ leghíresebb sajtmesterének vezetésével.

21 európai országból, Amerikából és Magyarországról is érkeznek sajtkülönlegességek Budapestre, a fesztiválon részt vesznek a Mondial du Fromage Supergold nyertesei, és több mint 100 féle termék képviseli a „sajt nagyhatalmat”, Franciaországot.

„Évekkel ezelőtt zászlónkra tűztük azt a célt, hogy formáljuk az emberek ízlését a sajt terén, hiszen egy nemrégiben készült felmérés szerint a trappista sajt a teljes piac közel felét fedi le, pedig ezen kívül megannyi finomabbnál-finomabb sajt létezik. A közönséggel a legkülönlegesebb külföldi sajtokat szeretnénk megkóstoltatni, emellett pedig kiemelni azokat a magyar termékeket, amelyek magas minőséget képviselnek. Éppen ezért megalapítjuk a Sajtmesterek Nemzetközi Céhének magyar páholyát, mely arra hivatott, hogy szakmailag támogassa a sajtgyártókat, valamint a fogyasztókkal is egyre több hazai és külföldi terméket ismertessen meg” – mondja Gábossy Ádám, az I. Nemzetek Sajtfesztiválját rendező SZEGA Camembert Kft. ügyvezetője.

A Hilton Budapest báltermében tartandó rendezvényen a sajtokat típusok szerint, akár hozzájuk illő borokkal is lehet kóstolni. A közönség izgalmas előadást hallgathat a sajt és bor kapcsolatáról, valamint a sajt szerepéről a gasztronómiában. Franciaországból hazánkba látogat a világ egyik leghíresebb sajtkészítője és sajtlovagja, Roland Barthélemy, aki bemutatja a Sajtmesterek Nemzetközi Céhét, és az est folyamán megalakul a szervezet hazai tagozata, valamint kihirdetik a II. Magyar Sajtok Versenyének eredményét is. Szórakoztató programból sem lesz hiány, ugyanis Fekete László, hazánk legerősebb embere sajtemelő világrekordot állít fel, ám előtte a közönség soraiból is jelentkezhetnek vállalkozók, akik megmutathatják: meddig tudják kitartani a sajtokat.

Nemzetek Sajtfesztiválja – Hilton Budapest, Bálterem (Budapest I.ker., Hess András tér 3.)
2017. október 28. (szombat) 15 órától

Elővételes jegy: 3500 Ft, helyszínen: 4000 Ft (A jegy korlátlan sajtfogyasztást és egy kóstoló pohár bort tartalmaz!)

További információ: Nemzetek Sajtfesztiválja