Lelkész könyve segít felkészülni hogyan éli túl a szex a házasságot

Gyakorlati tanácsokat ad, hogy a házasság tartós maradjon még a mai világ kísértései mellett is.

Az utóbbi években megugrott a házasságkötések száma, ám a válásoké is. Vajon mi az oka, hogy a 21. században már egyre nehezebben tartjuk magunkat a holtomiglan-holtodiglan esküjéhez? Mi a jó házasság titka, és hogy maradhat a hétköznapokban is izgalmas a szex? Egy családos lelkész most megjelent könyvéből minden kérdésünkre választ kaphatunk.


Tóth Mihály, az Ökumenikus Egyház vezető lelkésze, családos diakónus már 22 éve dolgozik párokkal, az utóbbi 5-6 évet pedig kifejezetten a jegyesbeszélgetéseknek szentelte. A téma nem is lehetne aktuálisabb: míg 2010-ben mindössze 30 ezer, tavaly már 70 ezer pár kötötte össze az életét.

Mint mondja: ha házasságról van szó, a párok életkora kitolódott. Ma már többnyire a húszas éveik végén, harmincas éveik elején fogadnak egymásnak örök hűséget. Ez nem feltétlenül gond, hiszen a házasság jobb eséllyel maradhat tartós, ha elköteleződni képes emberek kötnek életszövetséget.

“Azt a kérdést tesszük fel a pároknak: ‘Szabad elhatározásból érkeztél-e ide, hogy vele házasságot köss?’ Csakhogy ennek a mondatnak minden egyes szava további kérdéseket vet fel. Kinek mit jelent a szabadság és az elhatározás? Amikor azt mondom: ‘vele’, mindent kérek a másikból, vagy csak a jó dolgokat? Kinek mit jelent a házasság, és mit jelent a ‘kötni’: hogy gúsba kötjük magunkat, vagy életszövetségre lépünk a másikkal?” – sorolja a lelkész.

A jegyesbeszélgetések fő témája tehát ez az öt kérdés. A párokban általában ilyenkor fontos tudatosítani, nemcsak esküvőre, hanem házasságra készülnek, ami komoly szemléletváltás – hiszen míg az előbbi mindössze egy nap az életünkben, az utóbbi egy teljes, akár sírig tartó életszakasz.

Központi téma a szex: “Isten látta, hogy ez jó”
Korszerű intézmény-e ma még a házasság? Mi a helyzet a mozaikcsaládokkal, vagy épp “a család az család” jelmondattal? A könyv a fenti kérdésekkel is foglalkozik, ezért a házasságról, mint szövetségről olvashatunk benne először, majd a házasságra való felkészülésről is.

Ám mivel egyetlen házasság sem tart sokáig szex nélkül (és egy könyv is mindig ott nyílik magától, ahol a legtöbbet olvassák), a szexről szóló fejezet pont középre került. A szerző ezt kiemelten ajánlja a házaspároknak.

“A keresztény étrékrend szerint a szex alapvetően jó dolog, hiszen ez is egy módja a szeretetnek. Ha odaadom magamat a másik embernek, és engedem, hogy birtokoljon, az igazán felszabadító élmény. Az intimitást a szex is erősíti – hiszen az orgazmus során oxitocin, a kötődést segítő hormon termelődik -, ám pusztán a jó szex nem elegendő. Már csak azért sem, mert a hétköznapokban ellaposodhat, ha nem fordítunk rá figyelmet, aminek félrelépés és válás lehet a következménye” – mondja Tóth Mihály.

Hozzáteszi: a szexualitás őrülten fontos téma, mivel nélkülözhetetlen megtartó erő a házasságban. Ha a szex sérül, akkor a biztonságérzetünk, a saját nemiségünkről alkotott képünk is – hiszen szinte minden férfi és nő a szexből is nyer visszajelzéseket önmagával és a kettejük viszonyával kapcsolataban. A házasságban újra és újra szerelmesnek kell lennünk, éppen csak ugyanabba az emberbe.

“Fenn kell tartanunk a kíváncsiságot a másik iránt, hogy a szex ne gépies, hanem élvezetes legyen – még akkor is, ha történetesen gyerekek vesznek körül minket. Meg kell dőlnie az esti szex mítoszának, és légyottokat beiktatni bármikor, amikor erre az anyukának és apukának lehetősége van. Az izgalmat fenntartani tudatosságot igényel, de kellő elkötelezettséggel megőrizhető a szenvedély, és vele az intimitás is” – zárja a szerző.