Külföldi turnén a Háromszék Táncegyüttes

Június második hetében többállomásos külföldi turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes a Vágják az erdei utat… című előadásával. Az összesen öt települést érintő utazás alkalmával Ukrajnában, Szlovákiában és Magyarországon is látható lesz az Ivácson László rendezte produkció.

Június 11. és 18. között öt helyszínes turnésorozatot szervez a Háromszék Táncegyüttes, melynek keretében többek közt az ukrajnai Ungváron, a szlovákiai Zselízen, illetve a magyarországi Pápán, Balatonakalin és Győrben is látható lesz a Vágják az erdei utat… című előadás.

A turné keretében az együttes az egyik legnagyobb magyar táncművészeti rendezvényen, a 15. Magyar Táncfesztiválon lép színpadra Győrben, a népszerű folklórműsort június 17-én a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében mutatják be.

••• TURNÉPROGRAM •••

június 12. (szerda), 18:00 óra – Ungvár, Zsinagóga (Ungvári Filharmónia) – Ukrajna

június 14. (péntek), 16:30-tól – Pápa, Főtér

(szabadtéri előadás a 29. Pápai Játékfesztivál keretében)

június 15. (szombat), 20:00 óra – Balatonakali, Szabadtéri Színpad (Vasút tér 4., szabadtéri előadás)

június 16. (vasárnap), 16:00 óra – Zselíz, Városi Park – Szlovákia

(szabadtéri előadás az 53. Országos Népművészeti Fesztivál keretében)

június 17. (hétfő), 21:30-tól – Győr, Győri Nemzeti Színház (Kisfaludy terem)

(a 15. Magyar Táncfesztivál keretében)

A turné létrejöttét a Bethlen Gábor Alap, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta,

utóbbi a Csoóri Sándor Alap programon keresztül.

••• SZINOPSZIS ÉS ALKOTÓK •••

Vágják az erdei utat…

folklórelőadás

2018-ban volt pontosan száz éve, hogy véget ért az első világháború, amely folklorisztikai szempontból az utolsó olyan nagy társadalmi esemény volt, amely „alkotásra” szólította fel a népet. A háború előtt, alatt és után hatalmasat gazdagodott a népdal, a népzene és a néptánc világa. A besorozás előtti búcsúztatások, a katonaságban megélt férfimulatozások tánc- és zenei anyaga, valamint a háború után hazatérő katona, a fiát elveszítő édesanya, a férjét elveszítő feleség sirató énekei mind ebben az időben születtek és érték el az általunk megismert végső formát.

A Háromszék Táncegyüttes legújabb folklórelőadása keserű-édes emlékezés, egy olyan táncos-zenés barangolás, amelyben a gyergyói, a küküllő-menti, a sajó-menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román, illetve cigány népzene és néptánc világába utaztatják a nézőt – száz évet vissza az időben.

Koreográfusok: Farkas Tamás m.v., Farkas Ágnes m.v., Kádár Ignác m.v., Nagypál Anett m.v., Tekeres Gizella, Melles Endre

Zenei szerkesztő: Fazakas Levente

Ének: Erőss Judit, Berecz András

Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György

A rendező munkatársai, tánckari asszisztensek: Tekeres Gizella, Melles Endre
Köszönet Kelemen Lászlónak és Berecz Andrásnak a zenei alkotói hozzájárulásért.

Rendező-koreográfus: Ivácson László

Tánckar: Ádám Júlia, Dombi Rózsa, Gere Csaba, Gidró Roland, Hoffman Anna, Keresztes Gabriella, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Lukács Tamás, Márton Csaba, Melles Endre,

Oláh Ágota, Pável Hunor-Mihály, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Portik Norbert, Székely Edina-Emőke, Szvinyuk Sándor, Törő Bence, Ürmösi-Incze Mária-Terézia,

Váradi Ágnes, Virág Imola.

Hang: Kelemen István, Vajda Attila

Fény: Bedőházi Alpár

Színpadi és műszaki munkatársak: Fegyver Botond, Maksai Gábor

Öltöztetők: Kis Gabriella, Para Kinga

Ügyelő: Szász Adél

Tánckarvezetők: Tekeres Gizella, Melles Endre

Zenekarvezető: Fazakas Levente

Művészeti vezető: Ivácson László

Aligazgató: Koszta Árpád

Igazgató: Deák Gyula Levente