Kovács Niki is fut a gyerekek tiszta ivóvízéért

Legsikeresebb női motorversenyzőnk – aki három év kihagyás után idén ismét visszatért a versenypályára, és az Alpok-Adria Bajnokságban küzdött a köridőkkel és a férfi ellenfelekkel – most szombaton ismét csatlakozik az UNICEF Magyarország flashmobjához.

A Vizes Flashmobot, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a tiszta ivóvíz fontosságára már második alkalommal rendezik meg.

Tavasszal is csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez, mert fontosnak tartom, hogy az ember ne csak magára gondoljon, de a lehetőségeihez képest jó ügyeket is támogasson. Számomra két érzékeny téma van, az egyik a közlekedésbiztonság, a másik pedig a gyerekek. Ebben a szellemben nevelkedtem, hiszen édesanyám vezetésével éveken át láttunk vendégül rászoruló, árva és beteg gyerekeket a gyereknapi minimotoros rendezvényünkön. Ilyenkor nemcsak ajándékokat kaptak, de sokukat meg is motoroztattuk, ami hatalmas élményt jelentett nekik.” – mesélte Kovács Niki.

Számunkra természetes, hogy napközben beszaladunk a boltba és veszünk egy vizet, sőt, ami még nagyobb kincs, egyszerűen csak odasétálunk a csaphoz, ha megszomjazunk. A világ kevésbé szerencsés részein a nők és a gyerekek sokszor hosszú kilométereket gyalogolnak a legközelebbi vízforrásokhoz. Nem ritkán ez a gyerekek napi legfőbb feladata vagy akár a munkájuk…”

Horgony

Niki mellett Tóth Frank kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki második helyezett vízilabdázó, Mujahid Zoli énekes, Laky Zsuzsi szépségkirálynő és Ripli Zsuzsi színésznő és Bata Móni menedzser is csatlakozik a kezdeményezéshez.

A szombati (október 14.) flashmob – rövid futás a vizes palackokkal – 12:15-kor kezdődik a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál „Családi Futás” program keretén belül. Az adományozásról és a további részletekről az http://unicefcsapat.unicef.hu/cikk/ujra-itt-a-flashmob-a-tiszta-vizert oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Vasárnap már a MotoGP-é a főszerep

A motorversenyzés mellett Niki másik nagy szerelme a MotoGP és a média. Több mint tíz éve jár ki a futamokra, ahol újságíróként és fotósként is letette már a névjegyét – több díjat is nyert –, sőt két könyvet is jegyez ebben a témában. Idén nagy álma vált valóra, amikor a Spíler TV-nek interjúkat is háttéranyagokat is készíthetett, hiszen a televíziózás gyerekkorától kezdve nagyon érdekli.

Most vasárnap a Japán Nagydíjat a Spíler TV stúdiójából követi majd, ahol a futamok között sok érdekes sztorit várhatunk tőle és a másik vendégről, Tóth Zoli Totti dragbike versenyzőtől. Talmácsi Gábor és Mezei Dániel ezúttal a helyszínről kommentálja majd az eseményeket.