Oasis és The Beatles a Lemezjátszó programsorozatban

A brit popzenéé lesz a főszerep a Lemezjátszó programsorozatban októberben. A B32 Galéria és Kultúrtérben 12-én az Oasis (What’s the Story) Morning Glory?, 24-én pedig a The Beatles Sgt. Pepper’s albumát lehet meghallgatni. Előbbiről Szekeres Andrással, utóbbiról Petruskával beszélget Horváth Gergely az estéken.

A Lemezjátszó programsorozat még tavasszal indult Prieger Zsolttal, később vendégeskedett Harcsa Veronika, Vitáris Iván és Likó Marcell is. A rendezvény célja, hogy a könnyűzene meghatározó formátuma, az album méginkább visszanyerje népszerűségét. A szervezők számára az is fontos, hogy a lemezek kulturális értékét szórakoztató formában, egy nyilvános beszélgetés keretében, a szakma elismert képviselőivel mutassák meg. Ezért igyekeztek a rock n roll történelem legnagyobbjaitól a legfontosabb lemezeket kiválogatni. A programsorozat nívóját Horváth Gergely, a Petőfi Rádió hajdani vezetője, a Kultúrfitnesz című műsor vezetője biztosítja, aki a hazai könnyűzenei élet sztárjaival az adott lemez koncepciójáról, háttértörténetéről beszélget.

Az októberi estek egy tematikára épülnek, ugyanis mindkét alkalommal két britpop mesterművet hallgathat meg a közönség. 12-én Szekeres András, a Junkies énekese szakért az Oasis (What’s the Story) Morning Glory? anyagáról, 24-én pedig Petruska mondja el gondolatait a The Beatles Sgt. Pepper’s korongjáról.

A B32 Galéria és Kultúrtér valamint a Fülesbagoly blog által szervezett programsorozaton nagy hangsúlyt fektetnek a hangzásra is. A bakeliteket az Audio-Technica LP5 lemezjátszóján pörgetik, és kimondottan ezekre az alkalmakra a hallgatóságot körbeépítik Trevis Audio hangfalakkal, melyek valósághűen adják vissza az eredeti hang minőségét és dinamikáját. A Lemezjátszó programsorozat estjeire a belépőjegy 500 forint, kapható a b32.jegy.hu oldalon.

Oasis Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/1434877356590760/?active_tab=about

The Beatles Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/1976818885934965/?active_tab=about