Háztetőket és autókat is szétvert a jég

Több mint 1000 kárbejelentésre számít a Groupama Biztosító 

A Groupama Biztosítóhoz a hétvégi vihar után, mely villámlás és többfelé tojás nagyságú jég kíséretében vonult át az országon, már most többszáz lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett. A vihar elsősorban a déli-délnyugati országrészeken pusztított, a biztosító a legtöbb kárbejelentést Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyékből fogadta. A bejelentések többsége jégeső miatt érkezett a társasághoz.

A Groupama Biztosítónál jelentősen megnőtt a kárbejelentések száma a hétvégén átvonuló viharok következtében. Baranya Megyéből 154, Somogy Megyéből 141, míg Bács-Kiskun Megyéből 47 bejelentés érkezett hétfő reggelig. A legérintettebb települések a Baranya megyei Pécs, Csonkamindszent, Aranyosgadány és Cserkút, valamint a Somogy megyei Mezőcsokonya.

A biztosítótársaság szakemberei az eddigi tapasztalatok alapján arra számítanak, hogy a hétvégi viharok következtében érkező kárbejelentések száma meghaladja majd az 1000 darabot is, így a károk várható értéke a 100 millió forintot is elérheti majd.  

Az eddigi bejelentések nagy része, mintegy 80%-a jégveréshez kapcsolódik, 9%-uk viharkárral, 7%-uk felhőszakadással, 4%-uk pedig villámlással összefüggésben érkezett.

Több nagyértékű, 6 millió forintnál magasabb kárösszegű bejelentés is érkezett a biztosítótársasághoz. Ezek mindegyike jégverés kár, melyet az esetenként tojás nagyságot is meghaladó jégeső okozott az épületek tetejében.

A jégeső több autót is megrongált, a biztosítóhoz már most elkezdtek érkezni a gépjármű kárbejelentések is elsősorban a jégveréssel érintett településekről.

A biztosítótársaság folyamatosan végzi a károk felmérését. A bejelentett károk gyorsított ütemben, gyakran már a helyszíni szemle napján, vagy az azt követő napon kifizetésre kerülnek, nagyobb károknál pedig szükség esetén kárelőleget fizet a társaság. A kárrendezés gyorsítása érdekében a Groupama Biztosító az esetek többségében videós kárszemlére is lehetőséget nyújt, mely külön applikáció letöltése nélkül vehető igénybe!

A Groupama Biztosító a kárbejelentéseket továbbra is folyamatosan, több csatornán fogadja: a bejelentések online, www.groupama.hu megújult kárbejelentő felületén, telefonon, a TeleCenter a +36 1 467 3500 telefonszámán, faxon, valamint az ügyfélszolgálati irodákban személyesen is megtehetők. 

VIDEÓS KÁRSZEMLE

A Groupama Biztosító külön applikáció letöltése nélkül nyújt lehetőséget videós kárszemlére. A biztosító munkatársa által SMS-ben küldött linkre kattintva jön létre a videós kapcsolat, a kárszakértő pedig a folyamat során végig segíti az ügyfelet.

A Groupama Biztosító videós kárrendezésének folyamatát bemutató videó a következőlinken tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=4oL6mxkWTJY&feature=youtu.be