A Kollokviumon vendégszerepel a Liliom

A Tamási Áron Színház a Bocsárdi László által rendezett Liliom című előadásával lép fel a Figura Stúdió Színház színpadán a 2017. október 13. és 22. között megszervezésre kerülő XII. Nemzetiségi Színházi Kollokvium keretén belül. Így október 20-án 19 órai kezdettel tekintheti meg a gyergyószentmiklósi közönség a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja által többszörösen díjazott, a Színházi Kritikusok Díjára felterjesztett Molnár Ferenc-művet a sepsiszentgyörgyi társulat értelmezésében.

A Nemzetiségi Színházi Kollokvium egy kétévente megszervezésre kerülő multikulturális fesztivál a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, azzal az alapkoncepcióval, hogy találkozási lehetőséget teremtsen a kisebbségi nemzetiségek színházai között.

A seregszemlének több sepsiszentgyörgyi vonatkozása is van, az első kiadásra ugyanis 1978-ban Sepsiszentgyörgyön került sor. Ezt követően még két alkalommal, 1980-ban és 1992-ben került megszervezésre ugyanitt. A harmadik alkalom után úgy tűnt, ez volt az utolsó, és majd tíz évnek kellett eltelnie a következő kiadásig. 2001-ben a Figura Stúdió Színház közössége úgy döntött, hogy Gyergyószentmiklóson teremt hagyományt a Kollokviumnak. A Tamási Áron Színház minden kiadáson jelen volt, 2001-ben a Kasimir és Karoline, 2003-ban a Csoda, 2005-ben a Médeia, 2007-ben A pincér dalai, a Boldog nyárfalevél és a Diploma után, 2009-ben a Mizantróp, 2011-ben az Egy nyári nap, 2013-ban a Bánk bán, míg 2015-ben a Vízkereszt, vagy amire vágytok című előadásaival.

A Kollokvium utóbbi kiadásainak legfőbb újdonsága, hogy a hivatásos színházak mellett független színházi társulatok is meghívást kapnak, ugyanakkor határon túli kisebbségi nemzetiségek színházai is jelen voltak már a Kollokviumon. Ilyen értelemben számos színházi előadást, könyvbemutatókat, koncerteket, könyvvásárt és workshopokat tartalmazó rendezvény többek között azt is megpróbálja körüljárni, hogy mit jelent ma kisebbségi közösségbe születni, mitől lehet sajátos számunkra a közép-európai létezés.

A fesztivál idei kiadása huszonegy előadást lát vendégül, a Liliom mellett egy másik Bocsárdi László-rendezés, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Shakespeare-darabja, a Tévedések vígjátéka is látható lesz, továbbá kiállítás nyílik a Figura Stúdió Színház alapítójának, Bocsárdi Lászlónak a művészetéről.