Tagged: Tamási Áron Színház

Színházi világnap a Tamási Áron Színházban

Idén is változatos programmal készül a színház világnapjára a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata, mely egész napra élményeket kínál a közönségnek: rendhagyó formát öltenek a kirakatok, különböző produkciókból idézett monológokat és Nemes Levente színművész...

Ajándékozzon élményeket!

A téli ünnepek alkalmából színházi ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a Tamási Áron Színház. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés...

Újra műsoron a Tóték Barabás Árpáddal

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nézői közül többen is érdeklődtek a társulat korábbi években bemutatott, de még nem mindenki által látott előadásai iránt, ezért a színház vezetősége tervbe vette néhány ilyen produkció felújítását. Elsőként...

Romániai ősbemutató lesz a Napraforgó

Hétköznapi helyzetekkel, hozzánk hasonló emberek napi küzdelmeivel találkozhat a néző Radu Afrim legújabb előadásában, melyet Pass Andrea Napraforgó című darabja nyomán állított színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata. Romániában még nem játszották a...

Küszöbön a Reflex5 második modulja

Csak pár hete ért véget a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál ötödik kiadásának első modulja, és hétfőtől már indul a jegyárusítás a következőre, amit május 21–26. között szervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A májusi...

Márcusi Tamási Áron

2022/2023-AS ÉVAD MÁJUSI JÁTÉKREND Május 9, kedd Lift – az M Studio előadása Rendező – koreográfus: Fehér Ferenc 19:00 Háromszék Táncstúdió Időtartam: 45 perc szünet nélkül Május 14, vasárnap Pass Andrea: Napraforgó – bemutató előadás...

Elmarad a Hullámzó vőlegény

Objektív okok miatt a Tamási Áron Színház kénytelen júniusra halasztani a hétvégére tervezett Hullámzó vőlegény című előadásait. A tegnap még arról tájékoztattuk nézőinket, hogy szombaton és vasárnap újra műsorára tűzte a színház Tamási Áron...

Előadás a kétszáz éve született Petőfiről

A Petőfi emlékév alkalmából egyéni előadás készül Petőfi Sándorról a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. A Pignitzky Gellért színművész által előadott Ágyban, párnák közt című produkció a költő alakja köré épült kultusztól, ideológiáktól mentes ember...

Reflex jegyek

Elkezdődött a jegyárusítás a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál márciusi moduljának előadásaira. A március 24–28. között látható előadások helyszínei és jegyárai: Sarah Kane: Blasted (Andrei Mureșanu Színház, RO) r.: Bobi Pricop Helyszín: az Andrei Mureșanu...

A Reflex5 Fesztivál átfogja a 75. évadot

Rendhagyó módon, három modulra bontva – márciusban, májusban és októberben – tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az idei Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált – jelentették be március 1-jén, szerdán tartott sajtótájékoztatójukon a rendezvény szervezésében...

Márciusi Tamási

2022/2023-AS ÉVAD MÁRCIUSI JÁTÉKREND Március 01, szerda Ivan Viripajev: Oxigén – Rendező: Pálffy Tibor Korhatár: 14+ 19:00 KamarateremIdőtartam: 1 óra 30 perc szünet nélkül Március 02, csütörtökIvan Viripajev: Oxigén – Rendező: Pálffy Tibor Korhatár:...

Kényes területeken kalandozik az új előadás

1942. április húsz, Érsekújvár, zászlófelvonás. A hadi parancs értelmében az ezred másnap bevagoníroz Galántára, ahonnan megkezdi útját Oroszországba, a Don-kanyarba. Ez az alaphelyzete a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház új előadásának, melynek bemutatóját február végére...

Rövidfilm pályázatot hirdet a Tamási Áron Színház

Rövidfilm pályázatot hirdet a Tamási Áron színház Kovászna megyei IX – XII osztályos diákok számára Tamási Áron Rendes feltámadás című novellája alapján készült filmes munkával lehet jelentkezni arra a rövidfilm pályázatra, melyet névadója születésének...

Tamási február

2022/2023-AS ÉVAD FEBRUÁRI JÁTÉKREND Február 02, csütörtök Ivan Viripajev: Oxigén – Rendező: Pálffy Tibor Korhatár: 14+ 19:00 KamarateremIdőtartam: 1 óra 30 perc szünet nélkül Február 03, péntekA lecke – az M Studio előadása Rendező-koreográfus:...

Plakátkiállítás, előadás és közönségtalálkozó

Három fontos eseménnyel ünnepli idén a magyar kultúra napját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, melyek mindegyikére január 22-én, vasárnap, a jeles napon kerül sor. 18 órától kiállításmegnyitóra várjuk az érdeklődőket a színház előcsarnokába, 19...

Példázat a zsarnokságról

Újra műsoron A sárkány A diktatúrák működéséről, elnyomókról és elnyomottakról, érdekekről és fondorlatokról szól Jevgenyij Svarc A sárkány című darabja, melyet Vladimir Anton, a Csíki Játékszín művészeti vezetője rendezett a Tamási Áron Színházban. Az...

Tamásival búcsúztatják az évet

Mi más lehetne a Tamási Áron Színház Tamási-évadának méltóbb szilveszteri előadása, mint a Hullámzó vőlegény, mely egy szilveszter estéjén történő különös leánykérés történetét, annak előzményeit és következményeit meséli el? Tamási Áron a művészet és...

Január a Tamási Áron Színházban

Január 03, kedd Tamási Áron: Hullámzó vőlegény – Rendező: Albu István 19:00 Nagyterem Időtartam: 2 óra egy szünettel Január 04, szerdaIvan Viripajev: Oxigén – Rendező: Pálffy Tibor Korhatár: 14+ 19:00 KamarateremIdőtartam: 1 óra 30 perc...

Sok hűhó semmiért a Tamási Áron Színházban

Szerelem, intrika, politikai cselszövések és elmés szócsatározások teszik rendkívül mozgalmassá Shakespeare Sok hűhó semmiért című komédiáját, melyet szerdán, december 21-én este 7 órától mutat be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Kiliti Krisztián rendezésében....

„Hőlégballon” a Kamarateremben

Kortárs zenei kordokumentumként határozták meg az alkotók a Hőlégballon című produkciót, mellyel Klárik Attila szövegíró, Márton Lóránt zeneszerző-énekes, valamint a dalokat hangszerelő Gáspár Álmos gitáros és zenésztársaik várják a közönséget december 18-án és 19-én,...