Kocsis Máté: „Tombol a járvány, mindenki tartsa be a szabályokat!”

    A koronavírus-járvány tombol, ezért most igazán fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat – írta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán.

    Kocsis Máté emlékeztetett, ezen a héten újabb törvénycsomagot fogadtak el az Országgyűlésben, amely hatékonyabbá teszi a járvány elleni védekezést. Több ponton szigorítottak, így tehát, aki például megszegi a karanténszabályokat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthat.


    „Akik alábecsülik a járványt, azoknak is meg kell érteniük, hogy nemcsak saját egészségükkel játszanak, hanem másokéval is, ezért kell keményebben szankcionálni, ha valaki nem tartja be a szabályokat” – hangsúlyozta.


    Kitért arra is, a baloldali pártok most sem segítettek, ahogy az első hullámban sem. Akkor nem támogatták a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt és még külföldön is próbálták lejáratni Magyarországot.


    „Most továbbra is gáncsolják a járvány elleni védekezést. Az új intézkedéseket sem szavazták meg, sőt, csökkentették volna a bírság összegét, ezzel növelve a kockázatot. Össze-vissza beszélnek, támadják az egészségügyet, továbbra is a kamuvideós Korózsra bízzák a járványüggyel foglalkozó parlamenti bizottság vezetését, és olyan abszurd javaslatokat tettek le, amelyek szerint például ki kellene tiltani a nyugdíjasokat a buszokról és villamosokról” – írta a politikus.


    Hozzátette, „ezzel szemben azért dolgozunk”, hogy minél kevésbé kelljen leállítani az országot, de közben hatékony legyen a védekezés.


    Nincs sok szabály, de azokat komolyan kell venni, mert a védekezés közös felelősség. Ezért is büntetik hétfőtől azokat, akik az előírások ellenére nem hordják a maszkot – emelte ki a Fidesz frakcióvezetője.


    „Mi pedig azt kérjük a hatóságoktól, hogy minden olyan helyet, ahol nem tartják be a védekezés szabályait, zárassanak is be” – írta Kocsis Máté.