Király Viktor és a „Budapest Girl”

Az egyik legsikeresebb hazai énekes, Király Viktor izgalmas dallal nevezett A Dal 2018-ba, amellyel a verseny egyik legkiemelkedőbb produkciójává vált. A „Budapest Girl”-t az eddigiektől eltérő előadásmódban láthatjuk és hallhatjuk majd a szombati döntőben.

 

Viktorra először 2008-ban figyelt fel Magyarország, amikor megnyerte a Megasztárt. Az azóta eltelt tíz évben a hazai közönség egyik kedvenc előadójává vált, akinek olyan dalokat köszönhetünk, mint a „Hatodik emelet”, a „Solo” és a „Fire”. Az elmúlt időszakban az énekes-dalszerző folyamatosan látható volt a képernyőn  is: a Star Academy-ben zsűri, a Sztárban sztárban versenyző, majd a Sztárban sztár +1 kicsi második évadában újra zsűri szerepbenláthattuk.

 

 

A Budapest Girl pozitív hullámokat és budapesti életérzést közvetít, szépsége egyszerűségében rejlik – ezúttal valóban nem a körítés volt a lényeg, hanem maga a dal. A szöveg egyfajta óda a városhoz és a magyar nőkhöz, a „Budapest Girl”-t nemzetközi hírességek gyönyörű vonásai alkotják – találkozhatunk Rihanna stílusával, Mila Kunis tekintetével, Angelina Jolie szájával és JLo idomaival a Viktor által írt szövegben. Az inspiráció és a dalszerzés egy hosszabb folyamat volt,amelyet felénél félretett az énekes. „Szerencséreközben megjelent az életemben a szerelmem, és ettől megkaptam a hiányzó ihletlöketet, így teljesen őszinte gondolatokkal tudtam befejezni a dalt. Ez a szám nem egyetlen személyről szól, hanem bárki lehet a budapesti lány vagy a budapesti fiú – a Budapest Girl jó emlékek összegzése, illetve egy általános pozitív budapesti életérzés.” – nyilatkozta Viktor.

 

Az élő előadás felvételét itt láthatjátok.

 

“Az eddigi számaimhoz képest a Budapest Girl egyfajta visszatérés a gyökerekhez – ez egy akusztik-pop dal, ami egy szál gitárral is megállja a helyét. Szerintem illik a repertoáromba, de a trendekhez nem igazodik, ezért úgy érzem, időtálló lesz.” – mondta az énekes-dalszerző.

 

 

A „Budapest Girl” egyik kedvenc producerünket, Waldot is megihlette, aki – meghagyva a dal könnyedségét – egy ultramodern, lüktető, feszes remixet készített.

 

MEGHALLGATOM