Kihirdették a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjprogram színházi pályázatának nyerteseit

A tervezett három helyett négy győztest választott a szakmai zsűri

Idén is folytatódik a 2021-ben nagy sikerrel elindított Mastercard – Alkotótárs program, az ösztöndíjra ismét nyílt pályázaton lehetett jelentkezni. A pályázatra érkezett alkotások olyan magas színvonalat képviseltek mind szakmai kreativitás, mind társadalmi felelősségvállalás szempontjából, hogy a zsűri a tervezett három helyett ismét négy győztest választott.


A pályázat célja, hogy szakmai mentorálás mellett próbahelyszínnel is támogassák a feltörekvő kortárs színházi előadók legígéretesebb projektjeit. Magas szakmai nívót képviselő zsűri választotta ki a pályaművek közül a legjobb négyet. A nyertesek négy hétig ingyenesen használhatják majd a Mastercard – Alkotótér nevű színházi labort a Jurányi Házban.
A szakmai zsűri tagjai: Pass Andrea (író, rendező), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (intézményvezető, Jurányi Ház), Stefanovics Angéla (színész), Schwechtje Mihály (író, filmrendező) és Tasnádi István (író, rendező).

„Óriási öröm számunkra, hogy a Mastercard által életre hívott ösztöndíj program ennyi lelkes előadót és magas színvonalú pályázatot tudhat magáénak idén is, ezzel ismét nehéz döntés elé állítva a zsűrit. A célunk az, hogy az alkotáshoz szükséges tér biztosításával segítsük a kiemelkedő tehetségeket abban, hogy innovatív, új ötleteiket megvalósítsák és ezzel is gazdagabbá tegyék közös kultúránkat” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.


„Mindig tudtam, hogy az infrastruktúra léte mekkora lehetőséget és biztonságot nyújt. Milyen más kreatív energiák szabadulnak fel, ha nem egy dohos pincében vagy a saját konyhádban tartod az olvasópróbát. A Jurányi Inkubátorházat is többek között ez az elv és szándék hívta életre. Az energiaválság megmutatta, hogy a hely valóban kincs, nemcsak meg- de kifizethetetlen is…sajnos egyre többen zárnak be időszakosan vagy végleg. Az Alkotótér, amit a Mastercard segítségével hoztunk létre a Ház falain belül egy kis inkubátor a nagy inkubátorban, egy alkotói menedék a fiatal művészeknek, színházcsinálóknak, hogy méltó körülmények között dolgozhassanak társadalmilag is hasznos projektjeiken.” – mondta Rozgonyi-Kulcsár Viktória (zsűritag és intézményvezető, Jurányi Ház).


Az előző év Mastercard – Alkotótárs egyik nyertese Kenéz Ágoston így nyilatkozott:
,,A Mastercard – Alkotótárs pályázat szuper lehetőséget biztosított, hogy nyugodt környezetben kezdhessük meg a munkát a „Szentmihályi Hajnalka leszámolja önmagát” című előadásunkkal. A letisztult, barátságos próbaterem lehetőséget nyújtott rá, hogy nyitott műhely keretében már az alkotó folyamat során is bevonhassuk a nézőket. Ezt sokkal jobb volt egy modern, barátságosabb térben csinálni, mint egy klasszikus fekete próbateremben. Mindazonáltal az Alkotótárs pályázat jó visszajelzés volt arra, hogy ami ebben a produkcióban minket érdekel, az egy szakmai zsűri szerint is érdemes a megvalósításra.”


A pályázat négy nyerteséről bővebben:
Georgita Máté Dezső (a Staféta – nyertes Túlságosan vékony falak rendezője, a DanteCasino tagja) – Mindennapok, szeretlek! projekt célja egy olyan színháznevelési előadás létrehozása, amely párbeszédre hívja a fiatal felnőttek generációját, és igyekszik kimozdítani őket általános szorongásukból.


„Az egyik, diákokkal folytatott közös beszélgetésünk alkalmával szóba került egy cikk, benne egy félelmetes adattal: a magyar tinédzserek és fiatal felnőttek 70%-a gondolja úgy, hogy szorongás vagy depresszió nyomasztja. Elkezdtünk utánajárni ennek a jelenségnek, és azt vettük észre, hogy hiány van az olyan színházi előadásokból, amik ezzel a témával foglalkoznak. Úgy érezzük, hogy feladatunk korszerű színházi eszközökkel olyan lehetőségeket nyújtani ennek a generációnak, amely más, pozitívabb perspektívákat képes felvázolni előttük, és amelynek origója lehet a család.” – mondta Georgita Máté Dezső.


Farkas Dorottya (A VI. TITÁNium Színházi Projekt egyik nyertes alkotója) – Emese álma című pályaműve, az ősmagyar hitvilág mondáját és a híradó formátumát használja fel arra, hogy elmesélje, milyen jelenleg nőnek lenni Magyarországon.


„Az Emese álma című dráma egy független hírcsatornánál dolgozó fiatal nő történetét meséli el, aki egy nem kívánt terhesség következtében apránként elveszíti a kapcsolatot az őt körülvevő valósággal. A darab nem a hírekről vagy hírcsatornákról szól, és nem is egy eredendően skizofrén emberről, hanem arról, ahogyan a társadalom és a benne ütköző narratívák megbetegíthetnek. Az Emese álma egy 21. századi, női feldolgozása Gogol Egy őrült naplójának.” – mondta Farkas Dorottya.


Kocsonya Zsófia (A Kerekasztal Színház tagja) – Örökölt Bors című előadásuk egy olyan közösségi színházi kísérlet, melynek célja a családi történetek, titkok, hagyatékok feltérképezése; az emberi sorsok, az örökölt családi normák kibeszélése és felfejtése a színház és a gasztronómia segítségével.


,,Olyan előadást szeretnénk létrehozni, amelyben a nézőkkel való interakció egy sokkal elemibb szintre épül: ízekre, szagokra, valódi közös pillanatokra egy asztalnál, ahol vendégül látják őket a legszemélyesebb történetekkel. Igyekszünk mind a résztvevőket, mind a nézőket egy olyan közösségi élményhez juttatni, amit aztán később mindenki hazavihet a saját konyhájába.” – Kocsonya Zsófia mesélte az előadással kapcsolatban.


Somorjai Réka Flóra (szabadúszó drámaíró) – Bojz központi kérdése, hogy mi az a határ, amit átlépve gyermekveszélyeztetésről beszélhetünk? A dráma a családi dinamikák és működésmódok hiteles ábrázolására törekszik multimédiás elemekkel bemutatva.


„Véleményem szerint a dráma erős törekvést mutat arra, hogy a társadalom peremén élő, mélyszegénységben felnövő gyerekek életét ne csak bemutassa, hanem olyan tabukat is igyekszik lebontani, darabjaira szedni és elénk tárni, mint a kiskorúakkal szemben elkövetett szexuális bántalmazások, a roma kisebbség gyerekeinek felnövési nehézségei, a jelenlegi formájukban működő javítóintézetek hasznosságának megkérdőjelezése” – mesélte Somorjai Réka Flóra a történetről.