Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

    Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.

    A tájékoztatás szerint, az eladók motivációját tekintve, az idei első félévben még nagyobb volt a különbség a két földrajzi terület között: a vidéki eladók 25 százaléka bocsátotta áruba örökségét, Budapesten nagyobb volt a szórás – 13-26 százalék -, de itt kevesebben váltak meg örökölt ingatlanjuktól, mint vidéken. Ennek legfőbb oka az, hogy a fővárosi lakások értéke jóval magasabb, így ideális hosszútávú befektetési lehetőséget kínálnak.


    Az adatok szerint míg a fővárosban átlagosan 37 millió forintot kaptak az örökösök, addig az ország egyéb területén átlagosan 18,5 millió forintért keltek el az örökölt, általában nagyobb alapterületű ingatlanok.


    A tapasztalatok szerint Budapesten jellemző, hogy az örökösök az eladás helyett inkább bérlőt keresnek az ingatlanra. A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House pr- és elemzési vezetőjét, aki elmondta, a fővárosban gyakori az is, hogy az örökös vagy gyermeke, unokája költözik az ingatlanba.
    A trendek azt is mutatják, hogy vidéken sokkal kevesebben telepedtek le hosszútávon az örökölt ingatlanba, és mivel vidéken az albérleti piacon se voltak olyan kedvezőek a lehetőségek, mint a fővárosban, így inkább pénzre váltották a tulajdonjogot az örökösök.


    Hozzátette, ma már azonban egyre kevesebben válnak meg a vidéki örökségtől is – főleg, ha kertes házról, házrészről van szó – mivel ezeket nyaralóként is elkezdték használni az emberek.
    A közlemény szerint, mivel öröklés esetén több tisztázandó jogi és hagyatéki, tulajdonjogi és bejegyzési kérdés is van, sokszor 1-1,5 évig is eltarthat, mire hozam realizálható az örökölt lakásból, házból. Az értékesítési folyamatot segítheti, ha az ingatlan adósságmentes, ki van ürítve, a közüzemi szolgáltatások és a társasházi közös költség ki van egyenlítve.


    Nem mindegy az sem, mikor válik meg az örökös újdonsült tulajdonától: 5 éven belüli nyereséges továbbértékesítés esetén ugyanis nemcsak a – lakástulajdon esetében – 9 százalékos illeték, hanem jövedelemadó fizetésére is kötelezett az eladó. Hozzátették, a szerzés évétől számított 5. évtől viszont már az eladás jövedelemadó-mentessé válik.