Keresik a 2023-as év célgépeit


Már lehet jelentkezni a Magyar Ipari Célgép Nagydíjra

Harmadik alkalommal nyitotta meg nevezési felületét az ország legnagyobb ipari célgép versenye, amelyre az egyszerű géptől a korszerű technológiákon át az Ipar 4.0 szempontjainak megfelelő célgépekkel újra várják a pályaműveket. Szakmai zsűri értékelése alapján a meghirdetett 6 kategória első helyezettjeit a Gépész Szalonban hirdetik majd ki 2023. június 28-án, a Magyar Ipari Célgép Nagydíj díjátadóján.



2023-ben is megrendezik a Magyar Ipari Célgép Nagydíjat, amelynek célja, hogy a hazai termelő és szolgáltató vállalatok megismerjék a hazai gépgyártás kiváló, egyedi felhasználási célra készülő gépeit.

A szakmai zsűri által értékelt 6 kategória mellett a pályaművek tervezői leleményességét is értékelik és megválasztják a pályázók közül az év tervezőjét, továbbá a közönség is kiválaszthatja a kedvenc célgépét, amelynek tervezője és építője “Az év célgépe” címet nyeri el, és a címmel együtt az 1.000.000 Ft-os hajtástechnikai eszközbeszerzési keretet, az ötletgazda Chemplex Kft. felajánlásként.

“A mérnök szakma egyike a legizgalmasabb és a legfontosabb szakmáknak” – vallja Sipos Sándor, az ország legnagyobb ipari célgép versenyének ötletgazdája, aki kiemelte, büszkeség számára, hogy már az egymást követő harmadik évben lesz alkalmuk a kiemelkedő nemzetgazdasági súllyal bíró ágazat újdonságainak bemutatására.

Dr. Bárdos Krisztina, a Gépipari Tudományos Egyesület ügyvezetője a Nagydíj szervezőtársaként arra kívánja helyezni a fókuszt a versennyel, hogy a célgépek a gazdasági élet szinte minden területén fontos feladatot látnak el, és a gépgyártásnak ez a szegmense nagyon komoly fejlesztési potenciállal bír.

Célgépnek nevezünk egy egyszerű aprítógépet, ugyanakkor célgép az a robotcella is, amely egy autóipari vagy gyógyszeripari gyártósorba illesztve a teljes technológia egyetlen műveletének elvégzésére jött létre. A verseny egyediségét éppen ez adja: noha a célgépek nagyon különbözőek, mégis közös bennük, hogy minden gép azért készült, hogy a folyamatok – legyen az akár anyagmozgatási, szerelési, mérési vagy gyártási folyamat – gyorsabban, hatékonyabban, automatizáltabban és hiba nélkül valósuljanak meg.

“Vállalatunknál küldetésünknek tekintjük, hogy támogassuk a magyar cégeket, célgépépítőket, OEM-eket hogy a nemzetközi porondon is sikereket érjenek el, ne csak a magyar piacra dolgozzanak, hanem nemzetközi szintre bővítsék az értékesítési tevékenységüket” – fogalmazott Balán Péter, a versenyt szponzoráló Mitsubishi FA Divíziójának branch managere.

Az érdeklődők nevezhetnek rajzzal, prototípussal, modellel vagy kész konstrukcióval egyaránt. A lényeg, hogy a pályázatban szereplő célgép az elmúlt 2-3 évben készült, modern ipari gép, berendezés és piacképes termék legyen, vagy az válhasson belőle.

A 2021-ben indított program két éve alatt összesen 135 pályaművet ismerhetett meg a közönség. A korábbi pályázók célgépei továbbra is megtekinthetők a gepedvanhozza.hu oldalon, ahol a nevezési felület is elérhető.  

2023-ban 6 kategóriában várják a nevezéseket: 

  • gyártáselőkészítés gépei: alapanyag- és nyersanyagfeldolgozás;
  •  gyártógépek, azaz a rész- vagy készterméket előállító gépek;
  • termék kiadagolás, beadagolás vagy csomagolás gépei;
  • teljes gyártósorok, üzemi-, kisüzemi technológiák;
  • kísérleti, laboratóriumi berendezések, mérőeszközök, tesztpadok, tesztberendezések;
  • anyagmozgatás, anyagtárolás gépei


Pályázni 2023. január 16. és 2023. április 14. között lehet. További információk a gepedvanhozza.hu oldalon, a Nagydíj hivatalos honlapján érhetők el.