Itt az Átjáróház fő előzetese

VÉGRE ÚJABB RÉSZLETEKET LÁTHATUNK A DECEMBER NAGY FILMJÉBŐL

Decemberben új értelmet kap a halálos szerelem kifejezés: az Átjáróház című, a fantasy- és vígjátéki elemekben bővelkedő romantikus film december 8-tól kerül a hazai mozikba, és bizonyítja be, hogy az igazi szerelem nem ismer határokat: még az élők és holtak között húzódót sem.

A film főhőse, Krisztián (Bárnai Péter) ugyanis akkor sem mond le szíve választottjáról, amikor a lány (Rujder Vivien) kénytelen lemondani az élők társaságáról. Megharcol szíve választottjáért, és néhány nagyon furcsa (részben élő, részben halott) társ segítségével visszaszerzi őt.

A halott lány és a hullaházban éjjeliőrként dolgozó fiú kapcsolatának csöppet sem komor története december 8-tól lesz látható a hazai mozikban – és látható lesz az egész karácsonyi szezonban.

Madarász Isti rendező különleges feladatot vállalt, hiszen amellett, hogy egy ízig-vérig romantikus filmet készített, szokatlan helyszínekre viszi nézőit, és ehhez látványos, magyar filmen ritkán látható fantáziával létrehozott környezetet álmodott meg; ráadásul – hiszen a film az ünnepi szezonban kerül a nézők elő – sok viccel, kedvességgel végig derűs, szórakoztató hangulatot teremtett. Igaz, kiváló színészekre támaszkodhatott: a két főszereplő mellett fontos szerepet kapott a filmben Kulka János, Kútvölgyi Erzsébet, Galla Miklós Mészáros Máté, Dobó Kata, Árpa Attila, Székely B. Miklós, valamint a Pamkutya.

A mától a mozikban és az interneten is látható előzetes már jóval többet megsejtet a filmről, mint amit eddig tudhattunk: láthatjuk, hogy milyen Kútvölgyi Erzsébet, amikor varázsol, milyen hullaház-igazgató Galla Miklós, és hogyan reagálnak Pamkutyáék, amikor a halott lányt az életbe visszahozni próbáló főhőstépp varázsláson kapják. De ami a legfontosabb, láthatjuk, milyen csodásan működik a kémia Rujder Vivien és Bárnai Péter között.

„Ez egy fiú és egy lány története – mesélte a film női főszereplője, Rujder Vivien. – Összeütköznek a biciklijükkel, nagyot esnek, beszélgetni kezdenek, és innen minden könnyen megy… vagyis menne, ha a lány nem szállna fel pont egy olyan buszra, ami balesetet szenved. Mire viszontlátják egymást, a fiú már őr a hullaházban, a lány pedig lakó. Nagyon izgalmas volt élni a halál után, fantáziálni arról, hogy vajon hogy történhetnek a dolgok »odaát«. Jól éreztem magam a forgatáson, nagyon jó és fontos munka volt nekem, ez volt az első nagyjátékfilmes főszerepem.  Nagyon jól értettük egymást Bárnai Péterrel, és Madarász Isti is laza, vidám munkahangulatot teremtett. Szerintem a filmen is ez fog látszani.”

Az Átjáróház a Nemzeti Filmintézet támogatásával a FocusFox gyártásában, Muhi András és Ferenczy Gábor producerségével készült. A forgatókönyvet Veres Attila írta, az operatőr Garai Gábor volt, a látványért Horgas Péter, a jelmezekért Bárdosi Ibolya, a zenéért Pacsay Attila felelt. Casting directorként Muhi Zsófia működött közre, a végefőcímben hallható dalt Miller Dávid énekli. A főszerepeket Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kulka János és Kútvölgyi Erzsébet alakítja, de fontos feladatot kapott Mészáros Máté, Galla Miklós, Székely B. Miklós, Bocsárszky Attila, Nagy Mari, Quitt László, Danis Lídia, és a két Pamkutya is.

A film december 8-tól látható a hazai mozikban.