Idézetek vállalkozásoktól, amelyek igénybe veszik a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek szolgáltatását


„Cégünk lábbeliket gyárt, ezért fizikai dolgozókat alkalmazunk betanított pozíciókban. Összeszerelésben, gépek kezelésében vesznek részt. Ezek a nyugdíjasok korábban is dolgozóink voltak, és most a Déli Szomszédok Nyugdíjas Szövetkezeten keresztül alkalmazzuk őket. Különösen a kezdeti időszakban a törvényi szabályozás igen kedvező feltételekkel tette lehetővé a nyugdíjas szövetkezeti foglalkoztatást. A törvénymódosítás óta némileg csökkent a nyugdíjas szövetkezetek előnye, de még így is elmondható, hogy a járulékos előnyök (adminisztráció, rugalmasság) miatt érdemes igénybe venni a szolgáltatásukat. A Berkemann elkötelezett a régi dolgozók felé, ezért mi egy részüket átvesszük saját állományba, azonban a Déli Szomszédokkal továbbra is megtartjuk a partnerséget, és esetleg fejlesztjük is azt. Számunkra előnyös, hogy a Déli Szomszédokon keresztül foglalkoztatott nyugdíjasokkal kapcsolatban nincs adminisztrációs teher, valamint a nyugdíjasoknak pozitív, hogy rugalmasan tudják beosztani az idejüket. Megtehetik, hogy hiányozzanak a munkából, míg a munkaviszonyban foglalkoztatott nyugdíjas például a táppénz letelte után csak betegszabadságra mehet, sőt akár meg is szűnhet a munkaviszonya.” Dobák Erzsébet, a Berkemann Bt. személyügyi ügyintézője – Kiskunfélegyháza

„Cégünk nyomdaipari tevékenységet folytat. A munkafolyamatok egy részében, manuálisan végezhető feladatokat oldanak meg a munkatársaink. Ezek jellemzően csomagolási, címkézési, fóliázási tevékenységek. KNYSZ partnerként jellemzően, a csomagolási feladatokat ellátó, időszakosan táppénz miatt hiányzó kollégák helyére, vagy az éppen megüresedő, de még be nem töltött pozíciók átmeneti pótlására alkalmi jelleggel szoktunk kérni nyugdíjas dolgozókat. Munkáltatói szempontból a munkaerőhiány átmeneti kezelésére, dolgozói szempontból pedig a pénzkereseti lehetőség, illetve a jó erőben lévő, dolgozni akaró nyugdíjasok esetében pedig lehetőség arra, hogy a nyugdíjas éveikben is aktívak maradjanak.”  Szabados Szandra, az Elanders Hungary Kft HR vezetője – Zalalövő

„Csomagolóanyag-gyártó és feldolgozó cégünknél gyakoriak az új projektek, melyeknél szükséges az extra munkaerő bevonása.  Nap mint nap érkeznek ajánlatkérések meglévő és új partnerektől, melyeket viszonylag rövid határidővel kell megoldani. Ilyen projektek megoldására kerestünk mobilis munkaerőt.  Örültünk, mikor megtudtuk, hogy erre van lehetőség, és azóta is nagy becsben tartjuk a nálunk munkát végző hölgyeket és urakat. Igazán lelkes és nagyszerű munkaerővel volt szerencsém találkozni a partnerség fennállása óta, ezért minden cégnek csak ajánlani tudom. Többször személyesen is megemlítem egy-egy tárgyalás alkalmával, hogy mennyire elégedettek vagyunk a nálunk teljesítőkkel. A lojális és kitartó csapatból van, aki a kapcsolat kezdete óta áll helyt rendületlenül a munkafolyamatokban.” Szili Ádám, Zala Pack 96 Kft – Zalaegerszeg