Idei legerősebb hónapját zárta júliusban a magyar ingatlanpiac

    Idei legerősebb hónapját zárta a magyarországi ingatlanpiac júliusban, 13 215 adásvétel bonyolódott, valamint 60-65 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelre szerződtek – közölte a Duna House hétfői közleményében.

    Tájékoztatásuk szerint az adásvételek júliusban az előző év azonos időszakához képest 4 százalékkal, az előző hónaphoz mérten pedig 10 százalékkal emelkedtek.


    A piac stabilizálódása és a folyamatos emelkedés a Duna House szerint annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott adásvételek megvalósultak. A pandémia időszakában sokan átértékelték, hogy milyen otthonra van szükségük, milyen ingatlanra vágynak, így ez jelentősen alakította a vásárlók igényeit, amellyel plusz vásárlások is megjelentek.  


    Az utolsó kéthavi felzárkózó piaci adatoknak köszönhetően, éves szinten is csökkent az elmaradás mértéke. 2020-ban eddig közel 73 ezer ingatlanpiaci tranzakciót becsül a Duna House, amely már csak 19 százalékos visszaesés az előző év ugyanezen időszakához képest – tették hozzá.


    A következő hónapokban a hitelpiacon is megindulhat az erősödés az ingatlan-közvetítő hálózat hitelcentrumának várakozásai alapján.