Hódítsuk meg Amerikát

MÁGA JENNIFER: TIL TOMORROW

    MEGHALLGATOM

  

 

2018. június 1-jén debütált Mága Jennifer Til Tomorrow” című dala a Los Angeles-i PBS Show-n. Amerika legnagyobb közszolgálati csatornája Mága Zoltán X. Jubileumi Budapesti Újévi Koncertjét mutatta be, amelynek keretein belül hallhattuk először a David Fosterrel közösen előadott szerzeményt.

 

A fiatal tehetség jövőre fejezi be a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának klasszikus énekművész szakát, de nemzetközi karrierje már most útnak indult. Számos fellépést tudhat maga mögött világszerte, illetve a Budapesti Újévi Koncerteknek rendszeres előadója a Papp László Budapest Sportarénában. Jennifer 2017 októberében teltházas nagyszabású show-műsorral lepte meg a közönséget a Budapest Kongresszusi Központban, amely a „Vision Show” nevet viselte. Az estet Mario Frangoulis görög tenor, a többszörös platinalemezes Takács Nikolas, valamint Szakcsi Lakatos Béla, Kossuth díjas zongoraművész tették még emlékezetesebbé.

 

Jennifernek idén jelenik meg debütáló albuma, amelynek címadó dalát a híres zeneszerző, Patrizio Moi írta, aki többek között olyan előadók slágereiért felel, mint Meghan Trainor, Justin Bieber és Luciano Pavarotti. A „Til Tomorrow” hangfelvétele a Record Plant Recording Studioban rögzítették, elkészítésében David Foster testvére, Jaymes Foster is közreműködött,kinek nevéhez Michael Bubléval és Céline Dionnal dolgozott együtt. A dalszövegét a szintén sikeres Lindy Robbins jegyzi, akihez a One Direction, JLo, Britney Spears, Shaggy és Toni Braxton slágerei köthetőek.

 

Az új dal meghozta a várt eredményt, ugyanis Remko Peters hollywoodi producer lemezszerződést és egy több állomásból álló amerikai turnét ajánlott fel az énekesnőnek. Attila Glatz amerikai impresszáriótól megtudhattuk, hogy nyáron kezdik Jennifer nagylemezének felvételét, melyről az első single egy karácsonyi dal lesz.  A „Til Tomorrow”, amelyhez hamarosan videóklip is készül, már elérhető az összes digitális platformokon.