A General Press Könyvkiadó februári újdonságai

Lee Child: Éjféli szállítmány

Lee Child: Éjféli szállítmányEgy nap, ami nem indul jól, és csak még rosszabb lesz…

Miután Jack Reacher és Michelle Chang útjai Milwaukeeban elválnak egymástól, Reacher ismét nyakába veszi a világot. Azt teszi, amit mindig: jegyet vált az első induló buszra, tartson az bármerre is. Épp a második rövid pihenőre állnak meg a hosszú, északnyugatra vezető úton, amikor Reacher úgy dönt, hogy leszáll, és sétál egyet. A helyi zálogház kirakatában aztán megpillant egy kis méretű, feltételezhetően női gyűrűt. A West Point Katonai Akadémia egyik diplomagyűrűjét. Amitől nem szokás csak úgy megválni. Elhatározza, hogy utánajár az esetnek, és mindent elkövet, hogy visszaszolgáltassa azt az eredeti tulajdonosának. A nyomok nyugatra, egészen Wyoming vadregényes tájaira vezetnek. Reacher a tőle megszokott módon fejti fel a szövevényes ügy szálait, és semmitől sem riad vissza, hogy elérje a célját. Kerüljön bármibe is…

Az egykori katonai rendőr még fel sem ocsúdott a Néma városbanátélt borzalmakból, máris újabbakba csöppen a huszonkettedik Jack Reacher-regény lapjain. Egyetlen célja van csupán: kideríteni az igazságot, és mindenki jobban teszi, ha meg sem próbál az útjába állni.

Megjelenés: 2018. február 23.
Ár: 3690 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 344 oldal
ISBN: 9789634520986

 

 

ROMANTIKUS REGÉNYEK-SOROZAT

Donna MacMeans: Mámoros ölelés

Donna MacMeans: Mámoros ölelésClaire Starke nem táplál hiú reményeket a jövőjével kapcsolatban. A külseje és a hozománya egyaránt szerény, így végleg letett arról, hogy egyszer megismeri az igaz szerelmet, és férjhez megy. Ehelyett két, egészen más jellegű szenvedély tölti ki az életét: az alkohol elleni elszánt küzdelem és az, hogy megóvja az ártatlan ifjú hölgyeket a tisztességtelen szándékú férfiaktól. Így hát amikor az egyik barátnője váratlanul elutazik Skóciába, hogy válaszoljon egy whiskyfőző földesúr gyanús házassági hirdetésére, Claire úgy érzi, meg kell mentenie a lányt a feltehetőleg iszákos és buja gazembertől. Arra azonban egyáltalán nem számít, hogy harcias viselkedése felkelti a skót uraság figyelmét, őt pedig annyira elbűvöli a férfi, hogy minden elvét hajlandó sutba dobni miatta.
Vajon létezhet-e szerelem két ennyire különböző személyiség között, vagy a köztük felizzó szenvedély csupán az ellentétek vonzásának köszönhető? Donna MacMeans bájos humorral és csipetnyi erotikával fűszerezett regénye élvezetes olvasmány lehet mindazoknak, akik erre a kérdésre keresik a választ.

Megjelenés: 2018. február 7.
Ár: 2990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 248 oldal
ISBN: 9789634521327

 

 

VILÁGSIKEREK-SOROZAT

Chris Carter: A halál szobrásza

Chris Carter: A halál szobrásza„Azért vagyok itt, hogy műalkotást készítsek belőled.”

Ha Robert Hunternek tíz nem fogadott hívása van a szabadnapján, az általában nem sok jót jelent. Egy forró nyári nap reggelén is azért keresik ennyire kitartóan a nyomozót, mert gyilkosság történt Los Angeles egyik előkelő negyedében. Az áldozat a köztiszteletben álló ügyész, Derek Nicholson, akivel a saját ágyában végeztek, méghozzá szinte felfoghatatlan kegyetlenséggel. A bűncselekménynek ráadásul látszólag semmi értelme, a férfi ugyanis halálos betegségben szenvedett, és már csak hetei voltak hátra. Mégsem ez a legfurcsább az esetben, hanem a helyszínen talált vérfagyasztó alkotás: egy bizarr szobor, amihez hasonlót korábban még a tapasztalt Hunter és Garcia nyomozók sem láttak.

És nem ez az egyetlen brutális haláleset a környéken. Mivel azonban semmilyen kapcsolatot nem sikerül felfedezni az áldozatok között, a rendőrség különleges egysége értetlenül áll az ügy előtt. Talán egy titkos bosszúhadjárat folyik a város tisztes polgárai ellen? Esetleg a gyilkos az általa készített művekkel üzen a rendőrségnek? A legfontosabb kérdés azonban az, hogy sikerül-e elkapniuk a nyomozóknak a Szobrászt, mielőtt lecsap a következő áldozatára…

Megjelenés: 2018. február 16.
Ár: 3290 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 368 oldal
ISBN: 9789634520948

 

 

UTÁNNYOMÁSOK

Lee Child: 61 óra

Lee Child: 61 óraDél-Dakotában az évtized hóvihara tombol. Az állam útjain mindenfelé a zord időjárásban elakadt járművek vesztegelnek, és egy távolsági busz is balesetet szenved a fehérbe borult tájon. Utasai átlagemberek: kirándulásra indult nyugdíjasok. És még valaki, aki leginkább észrevétlen szeretne maradni, mégis jobban már ki sem tűnhetne az idős emberek közül – egy tagbaszakadt, marcona férfi, akinek egész magatartásából süt a katonás fegyelem. Ő Jack Reacher. A baleset helyszínétől harminc kilométerre békés kisváros húzódik. Ám a látszat csal: a településen rendőrök tucatja véd egy idős hölgyet, aki egy semmitől vissza nem riadó kábítószer-kereskedő elleni per koronatanúja. Ha elég sokáig él, kiállhat a tanúk padjára. De a városba érkezik egy hidegvérű, magányos gyilkos, akinek egyetlen feladata van: megakadályozni az asszonyt a terve végrehajtásában. Egyetlen dologgal azonban nem számolt: Jack Reacherrel…

Megjelenés: 2018. február 23.
Ár: 3690 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 360 oldal
ISBN: 9789634520962

 

 

VÁLTOZATLAN UTÁNNYOMÁSOK

Lee Child: Hiba nélkül
Megjelenés: 2018. február 23.
ISBN: 9789634521464
Ár: 3690 Ft

Lee Child: Esti iskola
Megjelenés: 2018. február 23.
ISBN: 9789636439835
Ár: 3690 Ft

Lee Child: Néma város
Megjelenés: 2018. február 23.
ISBN: 9789636438579
Ár: 3690 Ft