Februári történések a Háromszék Táncegyüttesnél

Február első napjaiban nagy érdeklődés fogadta a Háromszék Táncegyüttes Vágják az erdei utat… című előadását, amelyet Kézdivásárhelyen, Baróton és Sepsiszentgyörgyön is játszott a társulat. A lendületes kezdés a hátralévő időszakra is jellemző, hiszen míg a hónap közepén a Szerencsekrajcár indul több állomásos turnéra, addig február utolsó napjaiban egy új produkció, a Világhírű Redever című táncjáték bemutatójára is sor kerül.

••• Vendégségben a Szerencsekrajcár •••

Február 13. és 19. közt Maros, Hargita és Kovászna megye településeit érintő turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes. A vendégjátékok alkalmával Székelykeresztúron, Szovátán és Baróton is látható lesz az Ivácson László rendezte gyerekelőadás. 

▪ február 13., 12:00 óra – Székelykeresztúr, Székelykeresztúri Művelődési Ház

▪ február 14., 10:00 és 12:00 óra – Székelykeresztúr, Székelykeresztúri Művelődési Ház

▪ február 15., 09:30 és 11:00 óra – Szováta, Domokos Kázmér Művelődési Ház

▪ február 19., 10:00 és 12:00 óra – Barót, Városi Művelődési Ház

••• Bemutató előtt a Háromszék Táncegyüttes •••

A hónap utolsó napjaiban újabb gyerekeknek szánt produkciót mutat be a Háromszék Táncegyüttes. A Világhírű Redever címet viselő táncjáték Molnár Szabolcs, Fazakas Misi és László Csaba alkotói szándékát foglalja össze.

Eltörött a hegedű és ezzel együtt felborult a világ rendje. Talán a labda miatt történhetett. Mindenesetre Gyuri király úgy dönt, hogy férjhez adja gyönyörű lányait, méghozzá egyszerre, mert a sok lakodalom sok kiadással jár. Hogy kiválassza a legmegfelelőbb társakat, lovagi tornát szervez a jelöltek között és a fele királyságát is felajánlja a nyerteseknek. Hogy hány fele királysága is van egy királynak? Több is lehet, mert nagy a birodalom és sok az eladó leány. Az első próbatétel a labdarúgás. Azt gondolhatnánk, hogy Redever, városkánk világhírű focicsillaga pályázhat a legnagyobb eséllyel, de hát a torna meglepetéseket is tartogat. Lágyi mesternek köszönhetően azonban, végül helyre áll a rend. És hogy ki is ez a Lágyi mester? Csak annyit árulhatunk el, hogy valamikor nagy varázsló volt.

László Csaba gondolatai az előadásról:

Ijesztő számomra a világnak ez a gyors változása. Állandó megfelelési kényszerünkben egyre csak hajszoljuk magunkat, illetve gyerekeinket újabb és újabb kihívásokba, miközben semmivel sem leszünk jobb emberek. Ijesztő a deviancia és az a felfogás, hogy a világon mindent, de mindent „szabad”, miközben lelkünk mélyén, minden szabadságunk ellenére azt érezzük, hogy irányítanak, befolyásolnak minket. Tulajdonképpen nincs is más választásunk, minthogy képernyőről kövessük a modellként felmutatott idolokat, hogy ugyanúgy tegyünk, mint ők, ugyanúgy viselkedjünk, öltözzünk, szórakozzunk, szeressünk, énekeljünk, vagy éppen zenéljünk. Megtanuljuk mi a trendi, a menő.

A néphagyomány ebben a nagy szabadságban pedig, akarva-akaratlanul felszívódik, egyszerűen csak elpusztul, mert a megváltozott értékrendünk útjában áll. Ez a felszívódás, megszűnés is reklám nélkül és észrevétlenül történik. Régen egy-egy közösség többnyire saját maga hozta létre életterét és szórakozását, folyamatosan aktív résztvevője volt ezeknek, a gyerek számára pedig a követendő példa is ebből a közösségből került elő. Az a kultúra, amit ma néphagyománynak nevezünk pontosan ezekben az elszigetelt közösségekben csiszolódott és kristályosodott ki, hosszú évszázadokon keresztül.

Átmenthető-e ez az érték és életszemlélet a mába? Lehet-e ezt a továbbiakban is modellként használni? Ez számomra a mindenkori kihívás! René Girard, francia irodalmár, történész, antropológus és filozófus azt mondta: „Az egyetlen kultúra, ami igazából a miénk, nem az, amibe születtünk, hanem az a kultúra, aminek a modelljeit abban a korban tesszük magunkévá, amikor az utánzási vágyunk a legerősebb.

Világhírű Redever

Táncjáték gyerekeknek


Szereplők:

Gyuri király – Bajna György

Királylányok: Rózsa – Váradi Ágnes

Gabici – Keresztes Gabriella

Julcsi – Ádám Júlia

Edina – Székely Edina-Emőke

Lágyi, a varázsló – Szilágyi László

Levi – Fazakas Levente

Albi – Fazakas Albert

Redever – Gidró Roland

Mesemesterek: Molnár Szabolcs, Fazakas Misi, László Csaba

Varázslat: József Balázs (Gozefini)

Jelmez, díszlet, kellék: Breteanu Cristina

Szöveg: Dósa Zoltán

Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja a Csoóri Sándor Alap program által.