Első koncertjük 10. évfordulóján online bulit tartott a Parquet Courts

Parquet Courts immár egy évtizede ontja magából a zenét. Az évek alatt öt albumot, megszámlálhatatlan EP-t és single-t és több mint ezer koncertet tudhatnak a hátuk mögött. Nemcsak New York zenei szférájára voltak hatással, hanem kontinenseken átívelve is nyomot hagynak munkásságukkal.

Dalszövegeikben látnoki képességgel jósolták meg a 2010-es évek legsötétebb pillanatait, mikor elszigeteltségről, éghajlati katasztrófáról, technológiai függőségről, vagy épp rendőri brutalitásról írtak. Mindezek révén a zenekar továbbra is pozitív cselekvésre ösztönzi közönségét, arra, hogy küzdjenek a rossz történések ellen, és megtalálják magukban az erőt. “Egyike a létfontosságú bandáknak, akik manapság munkálkodnak”, írta a zenekarról Lindsay Zolads a Slate hasábjain.

Parquet Courts december 10-én tartotta “On Time” című élőben streamelt “rendezvényét”, amely egy koncert és egy koncertfilm keveréke volt, egyfajta visszatekintés első színpadra lépésük 10. évfordulójának alkalmából. A brooklyni Pioneer Worksben élőben rögzített anyag emléket állított az első showjuknak, amelyre 2010. december 17-én került sor. Azok számára, akik jegyet váltottak az online eseményre, különleges, archív felvételek, interjúk és exkluzív merch holmik váltak elérhetővé.

“Tíz évvel kezdődött a kalandunk, amikor az első koncertünket adtuk, gyakorlatilag ‘senkinek’. Hogy ezt megünnepeljük, eldöntöttük, hogy játszunk egy koncertet mindenkinek, virtuálisan” 
– kommentálta a zenekar az eseményt.

Nézd meg az “On Time” előzetesét ide kattintva »
Az ünneplés apropóján a zenekar egy eddig kiadatlan daláról, a “Hey Bug“-ról is lerántotta a leplet. A track a “Sunbathing Animal” LP és a “Tally All Things Things You Broke” című anyagok felvételekor született, 2013-ban.

“Megszerkeszteni egy lemez számlistáját általában egy nehéz folyamat, és mikor véget ér, az többnyire egy akkora megkönnyebbülés, hogy azonnal ki is ürítem az emlékezetemből az egészet. És most, hogy hét évvel később hallgatom a ‘Hey Bug‘-ot, arra gondolok, hogy milyen klassz ez a dal. Akkoriban tobzódtunk a dalírásban, úgyhogy tudom, hogy nem ez az egyetlen kiadatlan track abból az időszakból” – árulta el Andrew Savage frontember.

HALLGASD MEG A DALT »