Először CD-n a Mini “ezüst korszakának” négy albuma

Igazi csemege a rockrajongóknak: négy évtizeddel az eredeti megjelenés után először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, valamint az azt sorban követő három anyagot a zenekar “ezüst korszakából”. A 70 éves Török Ádám és az 50 éves Mini szép ajándékot kapott.

“A Minit a kezdetektől imádta a szakma. A hetvenes évek legelején minket választottak a legjobb hazai zenekarnak, három évvel ezelőtt a szakírók netes voksolásán minden idők második legjobb rocklemeze lett az 1972-1973-as felvételeinket tartalmazó korong. A közönség is szeretett minket, de magunkat mindig rosszul menedzseltük, Erdős Péterékkel nem voltam jóban, nem engedtem, hogy beleszóljanak a dalainkba. A Hanglemezgyár azokat favorizálta, akiktől 100-200 ezer példányt el tudtak adni, és mi nem ez a kategória voltunk” – mondta Török Ádám, a Mini alapítója, énekese, fuvolása, dalszerzője az MTI-nek.

A Vissza a városba (1978), az Úton a Föld felé (1979), a Koncert (1980) és a Dzsungel (1983) című lemez egy átmeneti időszakát mutatja a Török Ádám által vezetett legendás zenekarnak. Az 1968-ban alakult formáció első, legendás arany korszaka Papp Gyula billentyűs-zeneszerző Skorpióba távozásával 1973-ban lezárult, a Mini csak kislemezekig jutott el. A bluesos, dzsesszes progresszív rockot játszó csapat 1976-ra átalakult, és a lemezmegjelenés érdekében bizonyos kompromisszumokat tett a zenében és a szövegekben is. A négy album azonban mai füllel hallgatva is igen izgalmas fúziós muzsika.

“A lemezfelvételre az új felállással is éveket kellett várnunk. Fúziós dzsesszt játszottunk, megint felfigyeltek ránk, keddenként a P. Mobillal együtt nyomtuk több ezer ember előtt az Ifiparkban. Németh Karcsi volt a billentyűs és zenéket is írt, Németh Lojzi a basszusgitáros, Balogh Szivacs Jenő pedig a dobos. Az állambiztonság figyelt engem, mert a kocsmában részegen a rendszert szidtam, de Bors Jenő támogatta, hogy legyen lemezünk, így A Vissza a városba című anyag 1978-ban megjelenhetett. A borítót Gross Arnold grafikus készítette” – idézte fel Török Ádám.

A második lemez, az Úton a Föld felé egy évvel később jött ki, a basszusgitáros Kunu László lett. A fuvolás megjegyezte, hogy a Hanglemezgyár nyomására kellett populárisabb zenét játszaniuk, szövegírónak meg melléjük rakták S. Nagy Istvánt, a sikeres slágerszerzőt. “Kicsit belefirkált a szövegeimbe, néhol a rímet megváltoztatta, és az ő neve szerepel a hátsó borítón, de valójában azokat is én írtam. Sajnos a jogdíjakat ma sem én kapom ezen szövegek után”.

Az MTI felvetésére Török Ádám megjegyezte, hogy bár a Mini szövegeinek túlnyomó többségét ő jegyzi, nem tekinti magát kimagasló szövegírónak, inkább az érzelmek, a mindennapok, a zene lüktetésének érzékeltetése a fontos számára.
“Azért jó néhány szövegemre kifejezetten büszke vagyok, az első korszakból a Haloványkék gondolatra, a Sirályokra vagy a Ne félj!-re, ezek kicsit költői, progresszív munkák. Később inkább a mindennapok izgattak, a jó csajok, a blues szövegvilága” – sorolta a zenész.

Kitért arra, hogy a Koncert című lemez anyagát ugyan élőben rögzítették a Pestlőrinci Ifjúsági Parkban, de a két felvevőmagnóból az egyik elromlott, és gond volt az áramellátással is, így utána stúdióban kellett kozmetikázni a felvételeken. Hozzátette: ennek ellenére fontos volt, hogy ez akkor elkészült, mert mégiscsak meg tudott jelenni egy koncertlemezük.

A Mini 1983-ban még kijött a Dzsungel című albummal (már Lakatos László volt a dobos), aztán másfél évtizedre leállt; a diszkó és az újhullám divatjával a rock akkor nemigen tudott lépést tartani. “Mindig szerettem a latin zenéket, a Dzsungel latinos fúziós hangzása megelőzte a korát és a mai napig kihat a Mini zenéjére. Az álomszerű szövegvilág is a témára épült, gondoljunk csak a Jaguárok, kolibrik és amazonok című számra, amely azóta is népszerű, nemcsak Magyarországon”.

Török Ádám 1983 után sok mindennel kísérletezett, kacérkodott az elektronikus zenével (az Alligátor című nagyszerű lemeze ennek lenyomata), a RABB-bal játszott rhythm & bluest, aztán a kilencvenes évek végén újjáélesztette a Minit, amely a mai napig működik, 2011 óta az ős-Mini is aktív Papp Gyulával, Nagy István basszusgitárossal és fiatalokkal. Legutóbb a tavaly megjelent, a már négy és fél évtizede megszületett anyagra épülő, Bartók előtt tisztelgő lemezükkel arattak szép sikert Mini Acoustic World néven. A Papp Gyula által hangszerelt Bartók-átdolgozásaikat, amíg a jogvédettség megvolt, az örökösök nem engedték megjelenni, holott – mint Török Ádám most felidézte – Jancsó Miklós is felkarolta az ügyet és Erdélyben forgatott volna filmet a produkcióhoz.

“Januárban a Gödör Klubban ünnepeltük a Mini 50. és az én 70. születésnapomat, ott volt szinte mindenki, aki velem játszott az elmúlt évtizedekben. Most, a jubileumi évben kétfajta produkcióval, a Mini Acoustic World mellett Mini néven is játszunk Németh Karcsival az ezüst korszakból, de velünk van a színpadon Tóth Dénes dobos, meg mások mellett Kézdy Luca, a remek hegedűs és a 12 éves bluesgitáros tehetség, Fehér Ádám is” – mondta végül Török Ádám az MTI-nek.

A Kept Alive Records kiadásában az első négy Mini-album most digitálisan felújítva, díszdobozban jelent meg, és elővételben valamennyi példány el is fogyott.