Előbb vagy utóbb szigoríthatják a nyomtatók piacát


Betilthetik az ózont termelő eszközöket?

Hiába nézünk szinte mindent a monitor előtt, a papíralapú dokumentálás és iratkezelés továbbra is erősen a mindennapjaink része. A hagyományos gyártók, rendkívül környezetszennyezők, emellett a legtöbben kellékanyagokat a kommunális hulladékba dobják, ami szintén nagyon kártékony. Tál Dávid, a kornyezetbaratnyomtato.hu alapító-ügyvezetője elmondta, az új technológiákra egyre nagyobb figyelem irányul, mert felröppentek olyan híreket, hogy belátható időn belül kötelezővé tehetik a részecskeszűrőket a nyomtatókban. A cégeknek ezért jobb azelőtt felébrednie, előbb a törvénykezés vasszigorával szembesülnének.

Egy kutatás szerint Magyarországon a 10 é s 200 főt foglalkoztató kkv-k 79 százaléka a papíralapú iratkezelés mellett teszi le a voksát, emellett a vállalkozások négyötöde az elektronikusan kitöltött önéletrajzokat, szerződéseket és számlákat is, de még a legfontosabb üzeneteket is kinyomtatja.

Tál Dávid, a kornyezetbaratnyomtato.hu és a techoffice.hu alapító-ügyvezetője rámutatott, vannak olyan cégek, amiket jobban próbálnak átállni digitális irányba, mások viszont kevesebbet, a költséghatékonysággal kézben a kézben járó környezettudatosság viszont a nyomtatás területén a legfontosabb.

Mint mondta, legegyszerűbben magán a papíron spórolhatnak a vállalatok. Nagyon meglepő, de ma még elvétve csak a cégek a kétoldalas nyomtatást, pedig ez hamarosan varázsszó lesz, hiszen kapásból a felét meg lehetne spórolni a papírfelhasználásnak, ha innen közelítjük meg a környezetvédelmi kérdést. De nem ez a legfajsúlyosabb pontja.

„Vannak olyan termékek, amiket az elmúlt 30-40-ig semmi nem fejlődött, viszont évben nyomtató szerencsére pont nem ilyen. Léteznek már olyan elérhető megoldások, ahol nem kell annyi kopóalkatrészt cserélni, és például hőmentesek. A hagyományos, régebbi típusú nyomtatók még ózont termelnek, amit előbb-utóbb betilthatnak. Akár kötelezővé tehetik hamarosan, hogy legyen egy nyomtatóban, hasonlóan a belsőégésű autókhoz” – mutatott rá.

Mik a környezetbarát nyomtató ismérvei?

Tál Dávid szerint az egyik legfontosabb, amire egyébként is oda kellene figyelni akár nyomtató, autó, vagy bármilyen céges eszköz választása előtt, az a TCO. Ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy teljes tulajdonlási költséget, vagyis hogy az első naptól az élettartam végéig mennyibe fog kerülni ez az eszköz. A másik dolog, amit meg kell vizsgálni, hogy minél nagyobb kellékanyagokat tudjanak hozzá venni a felhasználókat, és azokat a gyártó újra tudja hasznosítani. Illetve aminél fontosabb, hogy ne legyenek kopó alkatrészek.

„Rengeteget költünk feleslegesen a nyomtatóra, mi ezt az elején megtanítjuk, hogy hogyan kell használni, illetve a későbbiekben is gyűjtsük az üres kellékeket, folyamatosan monitorozzuk, hogy mi történik az ügyfélnél, és ez egy egyszerű folyamat. A nulladik perctől próbálunk edukálni, próbáljuk tanítani a piacot a cikkinkkel, videóinkkal, tartalmainkkal. Amikor valaki az ügyfelünk válik, egyrészt a régi eszközt elhozatjuk, az újat beállítjuk, megmutatjuk, hogy tudja a legfenntarthatóbban használni” – mutatott rá a több háromezer ügyféllel rendelkező kornyezetbaratnyomtato.hu alapítója.

Tál Dávid kérdésre válaszol kitért arra is, láthatjuk a hétköznapokban, hogy minden, ami környezetbarát, az drágább is, elég csak a papír műanyagpohárra gondolni. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon komoly piaci verseny van a nyomtató piacon. Ez azt jelenti, hogy sok gyártó szeretné eladni a terméket, márpedig ehhez igenis versenyképesen kell áraznia. Ez pedig szavatolja azt, hogy a környezetbarát nyomtatóknak az árai ott vannak, vagy akár alkalmanként is, mint egy másik alatt nyomtatóé.

„Nem is erre helyezném a hangsúlyt, hanem inkább arra, hogy egyszer kell jól kiválasztani azt az eszközt, arra az öt-hat-nyolc évre, amíg használom, mert egyébként lehet, hogy fele annyiért is tudnám venni, viszont minden évben kidobom. Nagy matekzseninek nem kell lenni ahhoz, hogy megértsük, hogy ez nem éri meg. Azt mondom, hogy van egy alapküszöb, amennyit rá kell szánni egy termékre, ez viszont kevesebb, mint azt gondolnánk, és hosszútávon jobban meg is éri.” – zárta gondolatait.