Elkényezteti a magyar közönséget a Foals

FOALS: EVERYTHING NOT SAVED WILL BE LOST

    MEGHALLGATOM  

Elkényezteti a magyar közönséget a Foals! A zenekar az „Exits” videóklipjét kishazánkban rögzítette, most pedig egy teljes albummal kápráztatja el a nagyérdeműt, és ez még nem minden. 

Az „Everything Not Saved Will Be Lost” című korong első része 10 elképesztő számmal ma premierezik, az album második felét pedig ősszel mutatja be a banda, nem véletlenül. „Mint egy széttörhető medál, olyan az új albumduó szerkezete. Önállóan is megállják a helyüket, hallgathatók külön is, de alapvetően együtt lesznek teljesek.”- mesélte az exkluzív megjelenést a frontember,Yannis Philippakis. Az új számok azonnal magukkal ragadnak, fantasztikus progresszivitást hordoznak. Ebből egy kis ízelítőt már kaphattunk, amikor alig néhány hete megjelent az „Exits”. A szám nagyszerűen tükrözi az album hangulatvilágát, ahogy az érzelmekkel és az érzésekkel játszik.