A DS Virgin Racing és a kibertanácsadó cég együtt hajtja a sikert

DS Virgin Racing és a Kaspersky Lab bejelentette egy innovatív, többéves partnerség létrejöttét, amely során a kibertanácsadó cég biztosítja a csapat eszközeinek informatikai védelmét. A bejelentést Sir Richard Branson tette aVirgin Racing Innovációs Találkozóján, amelyet Brooklynban, a New Lab épületében tartottak több mint 250 fő részvételével, akiket a város legbefolyásosabb üzleti vezetőiként tartanak számon. Az esemény idei fő témája az üzleti tevékenység szerepe az éghajlatváltozás kezelésében volt.

 

A New York-i Formula-E futam előestéjén elindult partnerség célja a kibertanácsadó céggel együttműködve megtervezni és megalkotni a világszínvonalú kiberbiztonsági programokat a már ismert és mindeddig ismeretlen számítógépes fenyegetések ellen.

 

“Már régóta figyelemmel kísártük a Formula-E-t, és úgy éreztem, ez a logikus következő lépés számunkra, hogy folytassuk az együttműködésünk a motorsporttal, ezért a DS Virgin Racing Formula-E csapata nyilvánvaló választás volt. Mindannyian a technológiai innovációra alapozva ugyanazzal a szemlélettel és szenvedéllyel dolgozunk azon, hogy az ügyfeleink és a világ számára innovatív megoldásokat nyújtsunk.” – magyarázta Eugene Kaspersky, a Kaspersky Lab alapítója és elnök-, vezérigazgatója.

Sir Richard Branson

 

Az E-Formula gyorsan növekvő globális sportjának egyik alapító csapatának támogatása mellett a Kaspersky Lab az új technológiák kutatásában és fejlesztésének folytatásában látja az irányt, hogy megvédje az elektromos és/vagy önvezető autókat a lehetséges számítógépes fenyegetésektől. A partnerség megjelenik a DS Virgin Racing autókon, a garázs területén és a pilótaruhákon is.

“A gépjárműipari biztonság terén elért haladás részben a motorsportban való jelenlétünknek köszönhető, mivel lehetőségünk volt a gyakorlatban tesztelni az új koncepciókat és ötleteket, amelyeket ezt követően más iparág számára fejlesztett megoldások kidolgozásához tudunk felhasználni.” – mondta Alexander Moiseev, a Kaspersky Lab stratégiai vezetője.

 

Alex Tai, a DS Virgin Racing vezérigazgatója hozzátette: “Nagy örömünkre szolgál, hogy együtt dolgozhatunk a Kaspersky Lab céggel, akik biztosítják, hogy mi rendelkezhetünk a legjobb védelemmel a futam csapatai között. Ez nemcsak védelmet jelent nekünk, hanem lehetőséget, hogy valóban csak a versennyel és a futammal foglalkozhassunk.”

 

Bővebb információt a csapatról valamint a partneri viszonyról a következő linkeken talál:

https://www.ds-virginracing.com és https://kms.racing.

 

A Formula-E autóversenyről:

A Formula–E egy elektromos autóverseny, amelynek a szabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg. A Formula–E célja, hogy a legmagasabb szinten versenyezzenek az együléses elektromos autók. 2012-ben alapították meg a sorozatot, de az első szezon csak 2014-2015-ben indult. A versenyzők ismert városok utcáin mérkőznek – többek között Hongkong, Marrakesh, Buenos Aires, Monaco, Párizs, Berlin, New York és Montreal utcáin. A bajnokság az autógyártás jövőjét mutatja be, amely platformként szolgál az elektromos járműtechnológia és az alternatív energia megoldásainak és a legújabb innovációk bemutatására. A következő években a szabályzatot tovább fogják enyhíteni, hogy lehetővé tegyék a gyártóknak a motor és az akkumulátor elemeinek fejlesztését, amely egyúttal a közúti, modern elektromos járművek fejlesztését is elősegíti.

A Virgin Groupról:

A Virgin Group egy vezető nemzetközi befektetési csoport, amely a világ egyik legismertebb márkája. Sir Richard Branson alapította 1970-ben, cégcsoportjához tartoznak a mobiltelefon, az utazás és szállítás, a pénzügyi szolgáltatások, a szórakozás és a szórakoztatás üzletágak, valamint az egészség és a wellness területei.

A DS Virgin Racing Formula-E csapata az elektromos autóverseny sorozat egyik alapító csapata volt.