dropYard

Két év után újra Sziget Fesztivál. 


A Sziget legújabb helyszíne a dropYard, ami elsősorban a hip-hop szerelmeseinek válhat törzshelyévé. A koncepció részben hasonlít az Európa Színpad programjához, hiszen a szervezők olyan hip-hop előadókat hívtak meg, akik hazájukban már komoly sikereket értek el, nemzetközi viszonylatban viszont még feltörekvő előadóknak számítanak és akik mind saját anyanyelvükön rappelnek – az pedig már jó ideje nem titok, hogy nem feltétlenül szükséges érteni a szöveget ahhoz, hogy élvezhessük magát a zenét. A hip-hop / rap előadók mellett éjszaka DJ-szettek, délutánonként pedig komoly break-bemutatók és versenyek várják a látogatókat. A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Asa Masa-t, vagy az izlandi Ulfur Ulfur-t is. Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon, JD Vanic is fellép. Dél-afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, az írül rappelő Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli majd sok vendéggel és egy maratoni vegyes ütközettel a Falunapon. Az éjszakai DJ programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata is helyt áll majd. A napközbeni break programok olyan autentikus és interaktív események lesznek, ahova bárki nyugodtan csatlakozhat a fesztivál látogatói közül. Lesznek exhibition párbajok elsősorban ALL STYLE kategóriákban. A fellépők a hip-hop kultúra igen meghatározó alakjai Európában, érkezik például a holland “The Ruggeds” csapata, valamint Kris & Marek cseh testvérpár is.