Drakula a sztár

Az animációs filmek világában az Annecy Filmfesztivál az, ami egyébként Cannes: az idén 32. alkalommal megrendezett gigarendezvényen több mint 100 ezren néznek animációs filmet, több mint 10 000 szakmai résztvevő érkezik, és a különféle kategóriákban több mint 87 országból meghívott 230 filmet vetítenek – ehhez 11 moziteremre és 4 szabadtéri vetítőhelyre van szükség.

Ezért nagy dolog, hogy jó pár héttel a hivatalos premier előtt itt láthatták először a stábon kívüliek a Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció (Hotel Transylvania 3: Summer Vacation) még nem is teljesen kész változatát: és a folyamatos nevetés, a végül hosszan, felállva tapsoló közönség valamint az utólagos kommentek egyaránt azt bizonyították: nagy durranás készül.

A filmet az író-rendező Genndy Tartakovsky mutatta be, aki persze azt is észrevette, hogy ahányszor a rémek kis (?) kutyája, Csuri színre lép, a közönség fiatalabb tagjai spontán, nyíltszíni tapsban törnek ki.

– Igazából, fogalmam sincs, hogy mi jár egy 6 vagy 8 éves fejében – mondta erre a rendező. – De persze, azt sem tudom, hogy milyen egy 35 éves. Egyszerűen saját magunknak csináljuk a filmet. Akkor érzem úgy, hogy eltaláltunk valamit, ha a stábnak tetszik… ez a módszerünk.

És a módszer valószínűleg jó: a korai előrejelzések szerint a trópusi hajóúton lazító, de út közben vámpírvadászokkal megküzdő Drakula-család története a bemutató utáni első hétvégén 40-45 millió dollárt hoz majd: vagyis az összbevétele végül az 500 millió dollár közelébe kerülhet.

IC Press.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .