Csokicsodát kaptak a nevelőotthonok lakói

Budapest összes gyermekotthonának többszáz lakója kóstolhatta meg az idén 160 éves Gerbeaud ünnepi tortáját. A Gerbeaud dolgozói 160 glutén-és laktózmentes tortát szállítottak ki az otthonokba, a legnagyobb otthonban pedig együtt ünnepeltek a gyerekekkel egy 60 szeletes sós-mogyoró barack torta mellett.

A fővárosi gyermekotthonok hátrányos helyzetű lakói – több, mint 1000 gyermek – számára feledhetetlen élményt nyújtott a hazai cukrászművészet legismertebb reprezentánsa, az idén 160. születésnapját ünneplő Gerbeaud. “Strényi Verának, cégünk marketing igazgatójának hosszú évek óta szívügye az otthonokban nevelkedő gyermekek segítése, ezért is döntöttünk úgy, hogy nem nagy csinnadrattával ünneplünk, hanem olyanokhoz visszük el tortáinkat, akiknek talán sosem lesz lehetőségük megkóstolni azokat” – mesélte Niszkács Anna, a Gerbeaud ügyvezetője. Mint elmondta,  CSR programot gondos előkészítés előzte meg: a Gerbeaud első körben közvélemény-kutatást tartott a gyerekek kedvenc tortájáról. “Volt karamellás, tejcsokis, mogyorós, erdei gyümölcsös, klasszikus Esterházy, végül – nem meglepő módon – a csokira esett a választás” – mesélte a cég vezetője. „160 csokoládétortát készítettünk és mondhatom, feledhetetlen élmény volt a fogadtatása” – tette hozzá Niszkács Anna.