Itt az első magyar tulajdonú nemzetközi szépségverseny

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Javában zajlanak a Miss Nation előkészületei. A világversenyre számos ország bejelentkezett már a Föld legkülönbözőbb pontjairól, 2018 őszén pedig Magyarországon debütálhat az esemény.

Az első magyar tulajdonú nemzetközi szépségverseny, a Miss Nation fő irányadója a természetesség: a lányok csak szilikon, plasztikáztatás, piercing és tetoválás nélkül nevezhetnek a megmérettetésre, ami nagyon megfogta az országokat.

„Afrikából Nigéria érdeklődött, Ázsiából, a szépségversenyek hazájából Indonézia, Mianmar, Líbia és Thaiföld is jelezte szándékát, hogy szeretnék megvenni a franchise-t, de több európai ország, így Szerbia, Bulgária, Románia, Görögország és Ausztria is fontolgatja a versenyen való indulást” – mondta Felleg Tícián, a Miss Nation világverseny tulajdonosa.

Elárulta, Szerbiában már lehet jelentkezni, Indonéziából pedig szeptember végén látogatnak majd hazánkba tárgyalni. Érdekesség, hogy utóbbi országnak a kormánya is érdeklődik a verseny megrendezéséről, köszönhetően annak, hogy itt a nemzetek értékeinek bemutatása a legfőbb cél.

A szervezők ragaszkodnak hozzá, hogy 2018 őszén Budapesten rendezzék meg az első versenyt, hiszen sokan látogatnának ide, megismernék és vinnék Magyarország jó hírét.

„Többen jelezték, hogy vállalnák a rendezést, de mivel mi vagyunk a Miss Nation anyaországa, ezért itthon szeretnék megtartani. A jövőben mindig az az ország rendezheti majd a versenyt, amely versenyzője az előző évben győzni tudott” – tette hozzá Felleg Tícián.

A franchise-t megvásárló országoknak be kell tartaniuk a szervezők által támasztott szabályokat, és le kell bonyolítaniuk a Nation Beauty (Nemzet Szépe) néven futó saját nemzeti versenyüket.

A tulajdonosok már az első évben próbálnak minél több országgal szerződni. Tizenhatan már az előszerződést is aláírták.

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel is!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .