Ezt se mondjátok meg Dúrónak! Könyvbemutatóval ünnepel a Magyar Versmondók Egyesülete

    A magyar népmese napján, Benedek Elek születésnapján mutatta be a Népmesék szóban, írásban, képben című tanulmánykötetet szerdán a Magyar Versmondók Egyesülete Budapesten.

    A magyar népmese pedagógiai, családerősítő, jellemnevelő és nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a hazai Népmesepontok ötletgazdája a könyvbemutató sajtótájékoztatón.


    Kiemelte, hogy aki népmeséken nő fel, az nagyobb fantáziájú és jobb kifejezőképességű, kreatívabb felnőtté válik. Az államtitkár felidézte a Minden este népmese program indulását, az országszerte működő népmesepontok és a budapesti Mesemúzeum szerepét és népszerűségét. Hozzátette, hogy országszerte 19 Népmesepont működik, évente több programmal is várják a családokat.


    A Népmesék szóban, írásban, képben című kötet első részében néprajztudósok, a második szekcióban a jelen mesemondói, előadóművészei, a harmadik egységben kortárs meseírók és illusztrátorok vallanak a meséhez fűződő viszonyukról, míg az utolsó rész tanulmányaiban az animációs és rajzfilmek népmesei motívumai kapnak főszerepet – mondta el Lutter Imre előadóművész, drámapedagógus, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a kötet menedzsere.


    Kiemelte, hogy a magyar népmese megbecsülendő, hiszen a magyar hagyományoknak, a nemzeti identitásnak és a kultúrának olyan szegmense, amelyből nagyon sok minden eredeztethető. A könyv sok évtizedes pótlása ennek a kulturális szegmensnek – mutatott rá, hozzáfűzve: eddig nem volt olyan összefoglaló szakirodalom, amely a népmesét a legkülönbözőbb műfajokban, a legkülönbözőbb megjelenési formákban és szakterületeket vizsgálva egyazon kötetben mutatta volna be. A 23 szerző írását összefoglaló könyv tematikáját és stílusát tekintve is rendkívül összetett, mivel nemcsak tudományos igénnyel megírt munkák, hanem élettörténetek, visszaemlékezések is szerepelnek benne, amelyek a szerzők meséhez, népmeséhez fűződő viszonyát mutatják be – mondta a kiadványról Vámos Gabriella etnográfus, tudományos kutató, a könyv olvasószerkesztője.


    A képmelléklettel is gazdagított kötetet Tóth Gábor szerkesztette, a néprajztudomány egységben mások mellett Voigt Vilmos, Andrásfalvy Bertalan, Raffai Judit és Tompos Krisztina tanulmányai olvashatók. A mesemondásról mások mellett Kóka Rozália, és Csaba Józsefné, a meseírásról Marék Veronika és Csukás István, a filmekről Jankovics Marcell és Mikulás Ferenc írta le gondolatait.


    A magyar népmese napját szeptember 30-án, Benedek Elek (1859-1929) születésnapján a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére 2005 óta ünneplik Magyarországon.

https://miazablogger.hu/2020/09/30/csak-duro-dora-meg-ne-tudja/