Brooklyn zenéje

_DSC5306.dng

Edward Norton nem aprózza el. Új rendezésének alapjául egy zseniális (és zseniálisan furcsa) krimit választott, nagyon híres és nagyszerű színészekből álló válogatottat szervezett, és még itt sem állt meg: a film zenéjét is a legnagyobbaktól rendelte meg. Az Árva Brooklyn (Motherless Brooklyn, hazai bemutató: november 28.) főszerepét magára osztotta, ő játssza a Turette-szindrómás magándetektívet, partnernek pedig elhívta Bruce Willis-t, Willem Dafoe-t, Alec Baldwin-t, Leslie Mann-t és Bobby Cannavale-t.

A héten az is kiderült, hogy az 1950-es években, New Yorkban játszódó, gyilkossággal, hazugsággal és a legmagasabb körökbe vezető korrupcióval foglalkozó fordulatos noir-thriller zenéje is első osztályú lesz. Sőt, duplán: a Daily Battles című betétdal két változatban készült el. Az elsőt szerzője, a sokszoros Grammy-díjas Tom Yorke a Red Hot Chilli Peppersből ismert Flea-vel együtt adja elő, de a filmben ugyanez a dal egy egészen más hangszerelésben is elhangzik. Azt a trombitás legenda Wynton Marsalis játssza egy öttagú, általa vezetett jazzbanda élén – és könnyen lehet, hogy a filmben is feltűnnek majd, hiszen annak jó pár jelenete félhomályos harlemi klubok mélyén játszódik.

De még a legkiválóbb zenészeknek is van kihez felnőniük: a film kísérőzenéjében Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Thelonius Monk játéka is hallható lesz.

IC Press