BariLaci végre két lábbal a földön – Itt a nagy visszatérése

2023 év végén, amikor Zsédával, Azahriah-val és Váczi Eszterrel egy stúdióba vonult producerként BariLaci, már sejthető volt, hogy nem hiábavaló volt a csend az egykor felfedezett előadó szólókarrierje körül. Két év után végre egy ígéretes stílusfrissítéssel tér vissza BariLaci „Joker” című, videóklipes dalával, amelyben a pop, a kortárs R&B és az elektronikus zene viszik a prímet.

A TV2 Sztárban Sztár Leszek! műsorában 2022 októberében láthatta a közönség a tévé képernyőjén, a műsor alatt sajnos egy komolyabb baleset érte a 23 éves, kivételes hangi adottságokkal rendelkező BariLacit.

„Ahhoz, hogy a lábam meggyógyuljon, több hónapra volt szükségem. Lehet, hogy fizikálisan hamarabb is sikerült volna, de ezzel a feladattal mentálisan is meg kellett küzdenem, hogy újra teljes biztonsággal a lábamra álljak. Erre az időre úgy gondolom azért is szükség volt, hogy a nagy Sztárban Sztáros kavalkád után picit magamba szálljak és megvizsgáljam, hogyan tudnék megújulni zeneileg. Most már teljesen jól vagyok, és pontosan tudom mit szeretnék, ki vagyok és mit kell tennem” – mesélte az előadó, akit a Dalfutár 9. évadában csíphettünk el legutoljára, amikor az volt a szerepe, hogy Azahriah (dalszerző), Zséda (énekes) és Váczi Eszter (szövegíró) kollaborációját fogja össze producerként.

A visszatérést jelölő, új „Joker” a példa arra, hogy Laci megtalálta azt az irányt, amelyben ki tud teljesedni: „Valami teljesen újat akartam. Populárisat, mégis művészit, nem szokásos elemekkel mind zenében, mind vizuálban. Most úgy érzem ez az a hangzásvilág, amivel az éneklésben és produceri munkában is a lehető legkreatívabb tudok lenni” – mondta el az Ének Iskolája egykori felfedezettje.

A felvétel és misztikus hangulatú videóklip egy kártyajátékon keresztül mutat be egy szerelmi konfliktust és éppen annyi űrt hagy zeneileg, hogy mindenki beleláthassa magát és saját kapcsolatát azzal az üzenettel, hogy bármi történjék, az igaz szerelmünknél mindig is mi leszünk a Jolly Joker, ami mindenen felül mutat.

„Rengeteg szerzeményem született az elmúlt csöndes időben. Ezekből egyesével szeretnék majd adni a közönségemnek, majd néhány számmal kiegészítve szeretnék egy albumot, amin az összes dal a megújulásomat, és a mostani érzéseimet foglalja majd össze” – árulta el BariLaci, így a „Joker” egy jövőbeni lemez első előfutára is egyben.

MEGNÉZEM