Azt hiszem, nem kedvelem… vagy mégis? – itt az új Charlie Puth-melódia

Október 7-e piros betűs ünnep több millió rajongó számára, hiszen ekkor kerül a boltok polcaira a legnívósabb díjakra jelölt, tehetséges Charlie Puth új albuma. Addig is megérkezett egy újabb előfutár „I Don’t Think That I Like Her” címmel, amit meghallgatva ismét meggyőződhetünk, hogy van mit várni!

Charlie Puth dalszerző-/énekest a zenei szcéna egyik legkeresettebb alkotójaként említhetjük, hiszen többek közt többszörös platinalemezt, négy Grammy-jelölést szerzett és még egy Golden Globe-díjra is jelölték, de mindez érdemeinek hegycsúcsa; Charlie, ugyanis társszerzője és producere volt a The Kid Laroi és Justin Bieber rekordot megdöntő felvételének, a „Stay”-nek is, amely gyorsan 2021 egyik legnagyobb dalává vált.

Puth gőzerővel szólókarrierjét egyengette, hogy három hét múlva megízlelhessük ennek gyümölcsét, harmadik, ’Charlie’ című lemezét. Persze, addig sem hagyott minket zene nélkül és máris bemutatta több felvételét is érkező korongjáról: a 206 milliós YouTube-megtekintésnél járó Jung Kookkal közös „Left and Right”, a 108 milliós YouTube-nézettségű „Light Switch”, a „That’s Hilarious”, valamint a legutóbbi „Smells Like Me” hamar bebizonyította, hogy az előadó gigantikus kiadvánnyal készül.

Van egy szerzemény, amelynek alkotói folyamatát 9 hónappal ezelőtt Charlie bemutatott már a követőknek, akik hatalmas lelkesedéssel biztatták a szerzőt, hogy folytassa ennek befejezését. Így meghallgathatjuk végre az „I Don’t Think I Like Her” végkifejlettjét, amit végül egy fejünkből kiverhetetlen, lüktető zeneszámmá alakított az alkotó.   

Hallgasd meg itt: https://www.youtube.com/watch?v=9voN0gkdlS4&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=12