Teltházas vetítésekkel debütált a miskolci Cinefesten a Hétköznapi kudarcok

Alig egy héttel a világpremier után, Magyarországon is bemutatkozott a Velencében a Legjobb 40 év alatti rendezőnek választott Grosan Cristina új filmje, a Hétköznapi kudarcok, amelynek már a magyar plakátja is elérhető. A miskolci Cinefesten két teltházas, a rendező mellett a film egyik főszereplőjét alakító Kerekes Vica részvételével zajló két vetítésen, közel 600 néző tekinthette meg és hatalmas tapssal honorálta az alkotást. Az országos premierre sem kell sokat várni. A film október 27-től lesz látható a hazai mozikban.

Grosan Cristina a vetítések után elmondta, hogy a Hétköznapi kudarcok négy ország együttműködésében, cseh-magyar-szlovák-olasz koprodukcióban készült el, ami lehetővé tette, hogy egy közös kelet – európai történetet mesélhessenek el három női főhős sorsán keresztül. A filmötlet Klára Vlasáková-tól származott, akivel 3 éven át dolgozott szorosan együtt és közösen fejlesztették a forgatókönyvet. A pandémia rá is segített a munkájukra. Az azalatt szerzett tapasztalatok, érzések tovább gazdagították az összetartozásról, a félelemről, illetve annak legyőzéséről szóló filmjük cselekményét, karaktereit, mondanivalóját.

A Hétköznapi kudarcok forgatásán népes nemzetközi stáb dolgozott, amiben Grosan Cristina mellett több magyar alkotó is helyet kapott, így Győri Márk operatőr, Meller Anna vágó, Benyó Zoltán VFX-koordinátor, Stalter Judit producer, a magyar kópia megszületésért felelős Hajdók Gábor, illetve az egyik főszereplőt megformáló Kerekes Vica. A rendező vele kapcsolatban elárulta, hogy teljesen más figurát bízott rá, mint amiket addig játszott. Egy olyan anyáét, aki szeretné a saját nőies karakteréhez igazítani a tinédzser lányát, ám ez rengeteg ellentmondásos helyzetet szül. A hazánkban és a környező országokban egyaránt népszerű színésznő az elsők közt csatlakozott a produkcióhoz. A másfél évig tartó szereplőválogatás során végigkísérte a kiválasztási folyamatot. Együtt próbált az utolsó körbe jutott kamasz színésznőkkel, akik közül Nora Klimesovát választották partneréül.

Mellettük egy különleges közreműködővel is bővült a szereplőgárda az előkészületek alatt. A stáb a Cseh Technikai Egyetemtől kölcsönkapott egy valódi robotkutyát a felvételekhez, amelyre nem csupán a történet egyik szálát építették, de a film vizuális világának is fontos alkotóeleme lett.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészült Hétköznapi kudarcok októberben Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is látható lesz a mozikban. Nálunk október 27-től a Vertigo Média fogalmazásában.