Az utánpótlás is megcsillogtathatja e-sport tudását

indul a K&H Junior Rocket League Kupa elsőként Magyarországon

Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai e-sport, ugyanis most a fiatalabbak, a lehetséges utánpótlás is megmutathatja tudását. Indul az első K&H Junior Rocket League 2v2 Kupa az MTK Budapest Esport Szakosztály szervezésében, ahol a most kezdődő nevezési időszak után két hónapig négy online kvalifikációs körben, majd az MTK Budapest Esport Arénában tartott offline döntőn küzdenek meg egymással a legjobb páros csapatok a bajnoki címért.

Az autóversenyzést és focit ötvöző Rocket League 2015-ös megjelenése óta meghódította a világot: világszerte 60 millióra, és Magyarországon is már több ezerre tehető a játékosok száma. Nem véletlenül az utóbbi évek egyik legdinamikusabban fejlődő e-sport játéka, hiszen egy remek, pörgős, fordulatos, sokféle készséget kívánó és fejlesztő játék. A többi e-sport játékhoz hasonlóan a profi játékosoknak rendkívül jó reakcióval és szem-kéz koordinációs képességekkel kell rendelkezniük. Kiemelkedő teljesítményt azonban csak az tud nyújtani, aki megfelelő gyorsasággal tudja meghozni a jó döntéseket. Az egyéni teljesítmény mellett fontos a csapat összehangoltsága, kommunikációja is, hiszen csak a megfelelő formációk, taktika és szerepek meghatározása és megvalósítása hozza meg a várt eredményt. 

„A K&H évek óta aktív szerepet vállal a sport XXI. századi, innovatív és legdinamikusabban fejlődő területének, az e-sport hazai fejlődésében, ami most egy újabb mérföldkőhöz érkezett. A sportolókra, így az e-sportolókra is jellemző elhivatottság, eltökéltség és kiváló teljesítményre való törekvés ugyanis nem életkor függő. A Magyarországon elsőként induló, K&H Junior Rocket League 2v2 Kupán a lehetséges utánpótlás, a minimum középiskoláskorú fiatal korosztály egy igazán lenyűgöző és izgalmas e-sport versenyen vehet részt, és megcsillogtathatja taktikai tudását, ügyességét. A most felnövő fiatal generáció új, digitális, innovatív lehetőségeket keres magának a sport és a szórakoztatás terén is, és az a célunk, hogy ebben támogassuk őket” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója a rendezvény szponzoraként.A június 11-én kezdődő nevezési időszakot követően két hónapon át négy online kvalifikációs körben, majd az MTK Budapest Esport Arénában tartott offline döntőn küzdenek meg egymással a legjobb páros csapatok a bajnoki címért.

„A Rocket League jól illik az MTK e-sporttal kapcsolatos elképzeléseibe, miszerint elsősorban a klasszikus sportokat szimuláló vagy azokhoz kapcsolódó játékokban indítunk csapatokat, versenyeket. A mérkőzések alatt elengedhetetlen a játékosok mozgásának összehangolása, az autók, illetve a játékszer magas szintű kontrollja talajon és a levegőben egyaránt. Magyarországon az MTK Budapest Esport Szakosztály indított elsőként Rocket League csapatot szervezett keretek között, amelyhez azóta további három szervezet csatlakozott. A mostani versenyen az eddigihazai kupasorozatok adataiból kiindulva több mint 100 versenycsapat részvételére számítunk” – tájékoztatott Szegő Péter, az MTK Budapest Esport Szakosztály vezetője a verseny kapcsán.

Az MTK Budapest Esport Szakosztálya a játék mechanizmusainak megismerése érdekében lehetőséget biztosít a sajtó képviselőinek a Rocket League kipróbálására az MTK Budapest igazolt játékosaival. Kérjük erre vonatkozó igényeiket jelezzék számunkra az MTK Budapest Esport Szakosztály – Rocket League Facebook-oldalon a médium és elérhetőségek megadásával.

Az eseményről további információ és regisztráció: https://khkupa.esport1.hu/