Az USA-ban terjeszkedik a magyar energetikai startup

Az Enerhash a texasi központú Allied Energy-vel működik együtt

Az Egyesült Államok egyik leggazdagabb szénhidrogénkészlettel rendelkező régiójában található olaj- és gázmezők bérbeadásával és kitermelésével foglalkozó, OTC értékpapír-piacon jegyzett Allied Energy Corporation együttműködést kötött az magyar Enerhash amerikai leányvállalatával annak érdekében, hogy a jövőben olyan technológiát telepítsenek, amellyel hasznosítani tudják a földgáz és kőolaj kitermelésből fennmaradó, eddig nem hasznosított, úgynevezett fáklyagázt.

Az Enerhash energiatechnológiai és digitális infrastruktúra-fejlesztő cég, amelyet magyar energetikai szakemberek alapítottak 2019-ben, Budapesten. A startup már több kontinens országaiban – köztük Új-Zélandon, Svédországban és Magyarországon – helyezett üzembe saját fejlesztésű megújulóenergia-optimalizálási és hálózati kiegyenlítési szolgáltatásokat biztosító technológiát, a vállalkozás pedig most az Egyesült Államok piacára is belépett.

A magyar startup ugyanis együttműködési megállapodást kötött a texasi központú Allied Energy Corporation vállalattal, melynek értelmében a jövőben együtt dolgoznak olyan technológiai megoldásokon, amelyekkel a szénhidrogén-kitermelés során keletkező, eddig nem hasznosított vagy úgynevezett fáklyázással egészen egyszerűen a levegőben elégetett energiaforrásokat hasznosítanak. Az eddig elpazarolt földgázforrásokkal nagy számítási kapacitású adatközpontok energiaellátását valósítják meg, melyeket többek között kriptovaluta-bányászatra is lehet használni.

Ezzel egyrészt a termelésből származó káros metánkibocsátást csökkentik, másrészt az eddig elégetett földgázforrásokból bevételt termelnek, végül, de nem utolsó sorban pedig zöldítik a kriptovaluta-bányászatot.

Az együttműködés kezdeti lépéseként egy 1 MW-os telephelyet alakítanak ki egy 20 MW-os fejlesztési projekt első fázisaként. Majd a későbbiekben összesen 100 MW-ra növelik a kiépített adatközpontok teljesítményét.

Seregi Tamás, az Enerhash igazgatótanácsának elnöke 25 éve dolgozik nemzetközi szinten az energiaiparban, olyan vállalatoknál szerezve tapasztalatot, mint a Boston Consulting Group vagy a Schlumberger Business Consulting. Jelenleg is világszerte számos energetikai nagyvállalattal dolgozik együtt stratégiai, szervezeti és működési kihívások megoldásán.

A Schlumberger korábbi felsővezetőjeként is tapasztaltam, hogy a kisebb független piaci szereplők milyen jelentős értéket teremtenek a teljes iparágnak azzal, hogy pragmatikusan alkalmazzák a legújabb technológiai innovációkat. Ma már mindannyian látjuk a palagáz-forradalom eredményeit, és azt, hogy ennek milyen pozitív hatása van az Egyesült Államok olaj- és gáziparára. A palagáz-forradalom pedig szintén Texasban kezdődött, két más területen már jól bevált technológia, a vízszintes fúrás és a repesztés nagyszabású kombinálásával. Partnereinkkel együtt arra törekszünk, készülünk, hogy a „fáklyagáz-forradalom” úttörőivé váljunk a nagy számítási kapacitású technológiák alkalmazásával, forradalmasítva a metánkezelést Texas-szerte, sőt, akár az egész világon” – mondta el az együttműködés kapcsán Seregi Tamás.

Az Allied Energy és az Enerhash USA a kezdeti együttműködés helyszínéül szolgáló gázmezőn közösen dolgozik az adatközpont kiépítésén, beleértve a gázkezelő létesítmények, az energiatermelési infrastruktúra és az adatközpont tervezését és megépítését.

Azon dolgozunk, hogy minden projektünk kivitelezése során olyan megoldásokat alkalmazzunk, melyek segítséget nyújthatnak az energiaipar kritikus ESG (Environmental, Social, Governance – környezeti, társadalmi, vállalat vezetés/irányítási) tényezőinek hatékony szabályozásához” – nyilatkozta az együttműködésről Brian Sanders, az Enerhash USA ügyvezető partnere.

Megtiszteltetés, hogy az Enerhash partnerének választott minket. Az elmúlt hónapokban az Allied Energy számos stratégiai vállalattal indított előremutató együttműködést. Célunk, hogy közösen dolgozzunk ki környezetbarát megoldást az eddig kiaknázatlan erőforrások hasznosítására” – mondta el az együttműködés kapcsán George Monteith, az Allied Energy vezérigazgatója.