A jövő mérnökei oldották meg az új energiavilág kihívásait az E.ON versenyén

  • A Challenge.ON verseny az új energiavilág kihívásaival várta a villamosmérnök hallgatókat és a pályakezdő mérnököket idén is
  • A megmérettetésre az ország 10 egyeteméről összesen 36 csapat nevezett be, a döntőbe jutó legjobb 10 csapat nagyszabású eseményen bizonyíthatta tudását
  • A győztes háromfős csapat 750 ezer forintos műszaki utalvánnyal lett gazdagabb

Gyorsaság, rátermettség és kockázatvállalási készség – az innovatív gondolkodás mellett ezekre volt szükség az E.ON Hungária Csoport villamosmérnök hallgatóknak szóló interaktív versenyén, a Challenge.ON-on. A megmérettetés újbóli megszervezésével a vállalatcsoport célja, hogy megmutassa, milyen izgalmas, összetett és újszerű kihívások és lehetőségek rejlenek az energiaszektorban a jövő szakemberei számára.

A háromfős csapatoknak az elődöntőn egy virtuális kertváros újdonsült lakójaként a szomszédokat kellett meggyőzniük arról, hogy alakítsanak együtt megújulóenergia-közösséget, és legyenek tudatos, rugalmas energiafogyasztók. A feladat korántsem volt olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnhet: a szervezők gondoskodtak róla, hogy a kitalált szomszédok számos aggály és kérdés elé állítsák a versenyzőket, amire kreatív megoldásokat és válaszokat kellett találniuk. 

A tíz legjobb csapat izgalmas döntőben mérte össze tudását. Az esemény a budapesti UP rendezvénytérben zajlott Azurák Csaba vezetésével, az érdeklődők pedig élő közvetítésben is szurkolhattak a jövő mérnökeinek az E.ON Facebook oldalán.

A versenyzőknek a döntő első részében kvízkérdésekre kellett válaszolniuk. Az itt legjobban teljesítő három csapatnak a döntő fináléjában öt-öt percben kellett bemutatniuk az E.ON-os vezetőkből álló zsűri előtt az elődöntőn megalakult energiaközösségek továbbfejlesztésére vonatkozó javaslatukat, majd a kukacoskodó szomszédok szerepét játszó zsűritagok kérdéseire is frappáns válaszokat kellett adniuk.

A csapatok prezentálták az energiaközösségek előtt álló kihívásokat, majd színes és izgalmas koncepciókat vonultattak fel a közösségek környezettudatosabb és költséghatékonyabb, megújulókra építő energiafelhasználásáról, energiatárolásuk módjairól, olyan ötleteket kibontva, mint a például a homokakkumulátor, a háztartási méretű biogázüzem, vagy a zöld mobilitásban éllovas vehicle-to-grid (V2G) technológia.

A győzelem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről érkező 3-Phase csapat (Vincze Dávid Szabolcs, Ruzsa János és Szente Marcell) legénységét illette meg: az E.ON zsűrije az ő komplex, innovatív és valós igényt kiszolgáló ötletüket díjazta a legtöbbre, így ők vihették haza a 750 ezer forint értékű műszaki utalványt. A verseny szervezésében részt vevő EcoSim Kft. különdíját, a 90 ezer forint értékű műszaki utalványt a Pécsi Tudományegyetemről érkezett Vörös Balázs, Grúber Balázs és Magyar Péter alkotta MIKingek formáció nyerte.

A vállalat a jövőben is folytatja a Challenge.ON verseny meghirdetését. Céljuk, hogy a fiatalok körében egy olyan ismert és nívós, tudásukat megmozgató versenysorozatot alakítsanak ki, mely megmutatja az energiaszektorban rejlő szakmai lehetőségeket. Az E.ON emellett évek óta támogatja és buzdítja a fiatalokat a tudatos energiahasználatra, hiszen a jövő energiája nem csak egy távoli cél, hanem már a mindennapok része.