Az új Citroen C3 Aircross az AutoBest 2018 nyertese

A 6 finalista közül az új Citroën C3 Aircross kompakt SUV vitte el az Autobest 2018 díját mint Európa legjobb autóvétele 2018-ban.

 

Az Autobest zsűrije az imént jelentette be, hogy az új C3 Aircross kompakt SUV-nak adta a « Best Buy Car of Europe » díjat, így a C3 Aircross lett 2018 legjobb autóvétele.

 

2001 óta az Autobest minden évben díjazza a legtöbb szavazatot elnyerő autót. A szavazásban 31 európai ország 31 újságíró szakértője vesz részt. Az autók 13 kritérium alapján mérettetnek meg, amelyek között szerepel az ár-érték arány, a dizájn, a kényelem, a technológiai tartalom, de olyan tényezők is mint a szolgáltatások minősége, vagy az alkatrészellátottság az adott márka kereskedőhálózatában.

 

2003-ban a Citroën C3 nyerte az Autobest díját. Most a kitűnő térkihasználású, energikus és friss megjelenésű C3 Aircrossnak sikerült maga mögé utasítania vetélytársait, megszerezve az idáig 17 alkalommal kiosztott díjat.

 

Az új Citroën C3 Aircross kompakt SUV fontos eleme a márka megújulásának és tökéletesen illusztrálja annak nemzetközi offenzíváját. Az októberben bevezett modell már 30 000 megrendelésnél jár Európában. Az ügyfelek számára meggyőzőnek bizonyul a Citroën legjobb tudását tükröző térkihasználás, a modularitás és a fényben fürdő utastér. Karakterét a személyre szabható megjelenése tovább erősíti 90 külső színkombinációs lehetőséggel és 5 különböző belső hangulattal. A « Citroën Advanced Comfort® » program keretében kifejlesztett C3 Aircross a kategóriában szokatlan kényelmet kínál. A városban és országúton egyaránt komfortosan mozgó SUV egy kis kalandozástól sem riad vissza, köszönhetően a Hill Assist Descent funkcióval is ellátott Grip Control® rendszernek. Az Euro NCAP teszten 5 csillagot szerzett C3 Aircross kínálatában 12 modern vezetéssegítő rendszer található, közöttük a legkorszerűbb csatlakozási lehetőségekkel.

 

« Őszintén gratulálok Linda Jacksonnak és csapatának, hogy elnyerték az AUTOBEST 2018 díjat!  A C3 Aircrosstól bajnoki teljesítmény volt ilyen erős mezőnyben nyerni. Bebizonyította a zsűritagoknak, hogy ebben az évadban ő a legjobb választás. Ismét egy SUV vihette el a díjat. Az eredmény azt bizonyítja, hogy a zsűri nem csak követi a piac fejlődését, de felismerve a tendenciákat képes iránymutatást is adni az európai vásárlók számára a jövő autóit illetően ! » – jelentette ki Ilia Seliktar, a zsűri elnöke.

 

A 2017 első félévében forgalomba helyezett 426 000 db autóval a Citroën 6 éves európai rekordját döntötte meg. Ez a teljesítmény 5,6%-os fejlődést jelent a 2016-os év azonos időszakához képest. Egy évvel az új C3, a márka bestsellere bevezetése után – amelyből idáig 230 000 db kelt el – az új Citroën C3 Aircross kompakt SUV újabb lendületet ad a márkának céljai eléréséhez.

 

http://tesztalelkemindennek.hu/2017/12/14/sokszinu-c3-aircross/