Édes álmok jönnek – megjelent az Álomutazó lemez

Minden idők legnagyobb színpadi szuperprodukciója, az Álomutazó családi mesemusical 2017 végén debütál a BOK Csarnokban. A parádés szereposztású darabhoz készült lemez már elérhető a polcokon és a digitális szolgáltatók kínálatában.  

Az ’Álomutazó – Mesemusical’-ben Magyarország legnépszerűbb színészei és énekesei öltenek fel színes kosztümöket és varázsolják el a közönségüket pár órára. A 100%-ban magyar készítésű, de a Broadway világát és színvonalát idéző darabban többek között Stohl András, Szabó Győző, Schell Judit, Radics Gigi és Hajdu Steve játsszák a főszerepeket. Rajtuk kívül Varga Viktor, Zséda,  Keresztes Ildikó, Falusi Mariann és Ábel Anita hangja is felcsendül a produkcióban és a december elején megjelent lemezen.

Az album 17 vadonatúj felvételt kínál az érdeklődőknek. A dalokat ismét a Rakonczai Viktor – Orbán Tamás szerzőpáros jegyzi, akiknek ’A Játékkészítő’ platinalemezes slágereit is köszönhetjük. A lemez olyan számokat tartalmaz, mint a már megjelent  „Álomutazó” és az „Agyturbó” Radics Gigi és Varga Viktor előadásában, illetve Zséda „A mindenségen át” című szerelemballadája.

A darab 2017. december 26-a és 30-a között a kikapcsolódás és az álmok fontosságát hangsúlyozza a rohanó mindennapokban – a lemez pedig a legnagyobb hazai sztárokkal és 17 vadonatúj dallal hoz nyugalmat és színes álmokat az otthonunkba is. Ha hagyjuk. J

Hazai forgalmazó: Magneoton