Az idén 20 éves Oncompass Medicine a Fehér Ház partnere lett a rák ellenes harcban


2023 jelentős jubileum az Oncompass Medicine történetében: a rákkutató cég idén 20 éves. Az OCM alapítói – Dr. Peták István és Dr. Schwab Richárd – kollégáikkal együtt már 20 éve rendületlenül dolgoznak annak érdekében, hogy a személyre szabott, célzott kezelések minél több daganatos beteghez jussanak el szerte a világon. Ennek a küzdelemnek fontos mérföldköve, hogy az Oncompass új bostoni spin-off vállalata, a Genomate Health alapító tagja lett Joe Biden amerikai elnök CancerX programjának. A CancerX célja – a Fehér Ház Cancer Moonshot részeként -, hogy a következő 25 évben 50%-kal csökkentse a rákos halálozások számát.

Dr. Peták István az Oncompass Medicine társalapítója, vezérigazgatója és tudományos igazgatója kiemelte: “Schwab Richárd egykori évfolyamtársammal mindketten külföldi – amerikai és svájci – kutatóintézetekből jöttünk haza azért, hogy az Oncompass Medicine-t megalapítva segítsük a rákos betegeket. A közös tudományos vízió jegyében mindig is abban hittünk, hogy minden betegeknek joga van hozzáférni a tudomány mai állása szerinti, legjobb diagnosztikai és terápiás lehetőségekhez. Az Oncompass azon dolgozik, hogy kiderítse, milyen molekuláris oka van a beteg daganatának, majd segítse az orvosteamet a legmegfelelőbb személyre szabott, célzott gyógyszer kiválasztásában.”
2003-ban, az induláskor, az OCM legelső feladataként egy olyan molekuláris diagnosztikai módszert fejlesztett ki, amely lehetővé tette, hogy rutin diagnosztikai vizsgálatok számára készült szövetminták is alkalmasak legyenek molekuláris szintű vizsgálatokra. Az OCM következő nagy lépése az volt, hogy a génhibákat ok-okozati kapcsolatba hozzák a beteg daganatának kialakulásával és kiválasszák azokat a célzott gyógyszereket, amelyek a hibás gén által termelt hibás fehérjét kikapcsolják. “Egy esetünkből tudományos publikáció is született az amerikai onkológusok szaklapjában, hiszen a mi páciensünk volt nemzetközileg az első sikeresen kezelt tüdődaganatos beteg, akit molekuláris célpont alapján kezelt egy orvos team. Csodálatos élmény volt, amely tisztán megmutatta, hogy jó úton járunk és óriási lendületet adott az egész csapatnak.” – emlékszik vissza Dr. Peták István. A cég történetében a következő nagy mérföldkő 2008-ra esett, amikor az Oncompass Medicine a precíziós onkológiában először vezette be a sokgénes diagnosztikát. A sokgénes diagnosztika lehetővé tette, hogy ne a gyógyszerekhez keressenek betegeket, hanem – a génhibák ismeretében – a betegnek válasszák ki a legmegfelelőbb gyógyszert.

Dr. Peták István rávilágított: “A sokgénes vizsgálatok során egyre több gén hibáját tudtuk összekötni egyre több célzott gyógyszerrel. Így óhatatlanul fölmerült bennünk egy olyan informatikai módszer fejlesztésének szükségessége, amely segít, hogy a temérdek génhiba közül biztosan kiválasszuk azt a hibás gént, amelyre a legfontosabb megtalálnunk a célzott gyógyszert, illetve akkor is támaszkodhatunk rá a választásban, amikor egy génhibára a világon több célzott gyógyszer is elérhető. Ezen szempontok alapján fejlesztettük ki azt a világon egyedülálló informatikai módszerünket, amely a mesterséges intelligenciával segít kiválasztani az orvosoknak a leghatékonyabb terápiát.

A Peták István és csapata által fejlesztett technológia már több rangos hazai és nemzetközi innovációs díjban részesült. Peták Istvánt 2012-ben Gábor Dénes Díjjal jutalmazták, az OCM informatikai fejlesztése 2019-ben megkapta a rangos Amerikai Klinikai Onkológusok Társaságának (ASCO) díját. 2020-ban az Oncompass itthon az Informatikai Innovációs Díj mellett kiérdemelte az Informatikai Vállalkozások Szövetségének Gyurós Tibor Díját is, 2021-ben pedig az OCM – Európa legígéretesebb technológiai vállalkozásaként – elnyerte az Európa Jövő Unikornisa Díjat. 2022-ben az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az Oncompass informatikai fejlesztését egyenesen az orvostudomány forradalmi áttörésének nevezte.  

Az OCM annak érdekében, hogy saját fejlesztésű, orvosi-számítástechnikai módszereiket más országokban élő betegek számára is elérhetővé tegye, Genomate Health néven Bostonban létrehozta az OCM leányvállalatát. “A globális célunk ugyanaz, mint az induláskor: minél több daganatos betegnek segítsünk itthon és szerte a világon. Büszkék vagyunk rá, hogy a Genomate Health a magyar innováció eredményeit teszi ismertté és elérhetővé az Egyesült Államokban és az egész világon.” – összegezte Peták István, aki az új cégben is vezérigazgató pozícióban dolgozik.
A frissen alapított céget idén az a rendkívüli megtiszteltetés érte, hogy a Genomate Health alapító tagja lett a Joe Biden amerikai elnök által bejelentett CancerX kezdeményezésnek. A CancerX célja – a Fehér Ház Cancer Moonshot programjának részeként -, hogy a következő huszonöt évben 50%-kal csökkentse a rákos halálozások számát. A CancerX programban neves kutatóintézetek – Amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NIH NCI), Amerikai Rákellenes Társaság – dolgoznak együtt olyan világszínvonalú innovatív technológiai cégekkel, mint a Genomate Health annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia alapú orvosi informatikai eszközök segítségével ne csak legyőzhetővé tegyék a rákot, de a kezeléseket elérhetővé is tegyék minden beteg számára.
A Forbes idén az Oncompass új spin-off vállalatát, a Genomate Health-et a 15 „legforróbb” magyar alapítású startup közé választotta.