Apartman tengeri akváriummal, Tiszafüred, Nyíregyházi Állatpark

 

Közel 850 ezer utazó véleménye alapján átadták az Év Szállása díjakat

Tiszafüred, a békéscsabai Luxus Wellness Apartman és a Nyíregyházi Állatpark nyerték az idei Év Szállása verseny fődíjait. A most 10 éves Szallas.hu történetében 5. alkalommal meghirdetett megmérettetésen a végső sorrend 161 490 szavazat, 679 700 vendégértékelés és a szakmai zsűri véleménye alapján állt össze. Díjazták a Turizmus Szakma Példaképét is, aki idén Tóth Ákos, az Utazómajom megálmodója lett.

Az idei Év Szállása verseny bizonyítja, hogy az egyediség és mintaszerű működés nem mindig a mérethez és nagy szobaszámhoz köthető. „A 2017-es Év Szállása verseny abszolút fődíját elnyerő békéscsabai Luxus Wellness Apartman különleges kialakításával és megoldásaival – így például tengeri akváriummal – várja és kápráztatja el vendégeit. A szálláshely egyedi megvalósítása példaértékű lehet bármely kategóriában, amit a kimagasló értékelések is alátámasztanak” – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője. A szakember hozzátette, a belföldi turizmus folyamatos bővülése most már a kisebb szobaszámmal működő szálláshelyeken is képes megteremteni a különleges vendéglátói álmok megvalósítását.

Az Év Turisztikai Települése díjat idén a Tisza-tó „fővárosa”, Tiszafüred kapta. „Egy-egy szálláshely, történelmi látnivaló vagy turisztikai attrakció vonzza az utazókat, de könnyen elveszíthetjük ezt az érdeklődést, ha rendezetlen a település, felkészületlen a vendéglátás. Tiszafüred mintapéldája, hogy képes összefogni az egész város annak érdekében, hogy az ideérkező vendégek minden szempontból maximálisan jól érezzék magukat. Ennek eredménye a kimagasló forgalomban és kiváló vendégértékelésekben is tetten érhető, Tiszafüred lényegében egy egész régiót tett újra vonzóvá” – emelte ki Szigetvári József.

Idén az Év Turisztikai Attrakciója a szavazatok közel felét elnyerő Nyíregyházi Állatpark lett. A 30 hektáros területen sokszínű állatvilág több mint 500 faja, és több mint 5000 egyede él, melyek között olyan különlegességekkel találkozhatnak a látogatók, mint a fehér tigris, az afrikai elefánt vagy a jegesmedve.

Az Utazómajom a legjobb turisztikai újítás idén

Az Év Szállása verseny tavaly bővült az ifj. Papp Imre-emlékdíjjal, amit újszerű utazási terméket bevezető konkrét személynek ítélnek oda. Az elismerést 2017-ben Tóth Ákos, az Utazómajom elindítója kapta a turizmus területén bevezetett merész, újító megoldásáért. „Tóth Ákos nem a turizmusból jött, s e tekintetben az Utazómajom indulása kicsit hasonlít a Szallas.hu-éra, amit két informatikus, Dorcsinecz József és Varga Zoltán alapított. Tóth Ákos is saját erőből, alázattal épített fel valamit, és formál át egy teljes iparágat. Ő az a példakép, akinek a teljesítményét mindenki elismeri” – kommentálta Szigetvári József.

Az OTP Bank és a Google Magyarország támogatásával zajló verseny keretében átadták továbbá a legjobb külföldi szálláshelynek járó Hotel of the Year 2017 díjat, amit a horvátországi Rab-szigeten található Villa Adriana kapott. Az értékelés szerint a nyertes egy, a magyarok körében rendkívül népszerű és sok versenytársat számláló piacon tudott kiemelkedőt nyújtani, amit a vendégértékelések is visszaigazoltak. A verseny keretében a szakmai zsűri megválasztotta az Év Konferencia Hotelét, mely a herceghalmi Abacus Business & Wellness Hotel **** lett.

Kapcsolódó képanyag:

A díjátadón készült fotókat itt tesszük elérhetővé:

https://pr.szallas.hu/ev-szallasa-2017-fotoalbum/

 

Kapcsolódó webcím:

https://szallas.hu/evszallasa-versenyrol

FŐDÍJAK

Év Szállása 2017: Luxus Wellness Apartman, Békéscsaba

Év Turisztikai Települése 2017: Tiszafüred

Hotel Of The Year 2017: Villa Adriana, Rab (Horvátország)

Év Turisztikai Attrakciója 2017: Nyíregyházi Állatpark

II. hely: Zsolnay Kulturális Negyed

III. hely: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Év Konferencia Hotele 2017: Abacus Business & Wellness Hotel ****, Herceghalom

KÜLÖNDÍJAK

I. Szakmai díjak (zsűri döntése alapján):

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely felett:

1. Lifestyle Hotel Mátra ****+superior, Mátraháza

2. MJUS WORLD Resort & Thermal Park Hotel ****, Körmend

3. MenDan Magic Spa & Wellness ****+superior, Zalakaros

3. Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely alatt:

1. Castellum Hotel ****, Hollókő

2. Imola Hotel Platán ****+superior, Eger

3. Barack Thermal Hotel & Spa ****, Tiszakécske

1-3 csillagos szálloda:

1. Pole Position Beach Hotel **, Balatonszárszó

2. Park Hotel ***, Gyula

3. Hunor Hotel és Étterem, Vásárosnamény

Panzió, apartman, vendégház:

1. Sólyomvár-lak, Komlóska

2. Luxus Wellness Apartman, Békéscsaba

3. Villa Ria, Badacsony

II. Népszerűségi díjak (szavazatok száma alapján):

4-5 csillagos szálloda:

1. Hotel Silver ****+superior, Hajdúszoboszló

2. Komló Hotel ****, Gyula

3. Royal Club Hotel ****+superior, Visegrád

1-3 csillagos szálloda:

1. Hotel Unicornis ***+superior, Eger

2. Art Hotel ***, Zalakaros

3. Hotel Marina ***+superior, Balatonfüred

Panzió, apartman, vendégház:

1. Silver Major Vendégház, Hajdúszoboszló

2. Deluxe Apartman, Nyíregyháza

3. Hotel Royal Panzió, Cserkeszőlő

III. Minőségi díjak (vendégértékelések alapján):

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely felett:

1. Hotel Wellamarin ****, Zamárdi

2. MJUS WORLD Resort & Thermal Park Hotel ****, Körmend

3. Portobello Wellness & Yacht Hotel, Esztergom

4-5 csillagos szálloda – 70 férőhely alatt:

1. Hotel Cascade Resort Spa & Conference****, Demjén