Amerika újhullámos punk-rock zenekara, a The Regrettes érzékeny témát feszeget új dalában

Az „Anxieties (Out Of Time) című újdonság egyben a legújabb a fomráció hamarosan megjelenő, harmadik stúdióalbumáról, a ’Further Joy’-ról.

A banda frontembere Lydia Night, megosztotta, mi is ihlette az új szerzeményt: „Ezt a világjárvány kezdetén írtam, és magában foglalja azt a közelgő végzetet, amikor úgy éreztem, hogy minden, ami előttem van, félelmetes. Ez még azelőtt volt, hogy szorongásos betegséggel diagnosztizáltak volna. Azt hiszem, sokan éltek át hasonló érzéseket a világ leállásának kezdetén. Olyan hangzásra törekedtünk, ami ezt a szorongásos, pánikrohamos tempót idéz meg, mintha kifutnál az időből; számomra a dal elérte ezt a hatást.”

A videóklip pedig csak halmozza a „Anxieties (Out Of Time)” zenéjét és a téma hangulatát, amiről Raúl Gonzo rendező is megosztotta gondolatait: „A zeneszám egy nagyon személyes és sebezhető darab volt a The Regrettes számára. Elgondolkoztam azon, hogy egyensúlyt teremtsek a téma és az egyedi rendezési mód között. A banda megosztott néhány személyes érzést, ami átült a koncepcióba, és azt hiszem, sikerült úgy haladnunk a vonalon, hogy felfedjük a belső érzéseiket. A rendezést illetően tetszett a meleg színek összekeveredése a zöld színekkel, ami Hitchcock Vertigo című filmjét juttatja eszembe. Arra is gondoltam, hogy minél sarkosabbak a dolgok, annál szembetűnőbbnek hat. Maga a kórusterem egy ponthoz ér. Általában nem szeretem a halszem objektívet, de itt nagyon megfelelt. A témától függetlenül a The Regrettes-ben annyira tehetséges és szeretnivaló emberek vannak, hogy a szám és a videó végig mosolygásra késztet.”

Az énekesnőből és dalszerzőből, Lydia Night-ból, Genessa Garianoból (gitár), Brooke Dickson-ból (basszusgitár) és Drew Thomsen-ből (dob) álló vadóc csapat a széles körű elismerést ’How Do You Love’ című, második nagylemezével vívta ki először. A nemzetközi kritikusok „hihetetlenül öntudatos, erőt adó pop-punk” zenekarként mutatták be a formációt, amit máig hűen követnek a tagok.

Nézd meg a nagyszerű rendezésű klipet itt: https://www.youtube.com/watch?v=Lc1X6e1aFuw&list=PLi7gEmWQedJ1EnTS7y8LTp-1z5MEeilmE&index=8