Akon is fellép az EFOTT-on

    Az amerikai hiphop és r&b énekes Akon is fellép az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), amelyet július 13. és 17. között rendeznek meg Sukorón, a Velencei-tónál – közölték a fesztivál szervezői kedden az MTI-vel.

    Akon – akinek nevéhez olyan sikerek fűződnek, mint a Locked Up, a Lonely, a Smack That vagy az I Wanna Love You – július 16-án a nagyszínpadon ad koncertet – írták.


    Az amerikai sztár az első szóló előadó a világon, aki egyszerre foglalta el a Billboard Hot 100 első és második helyét.


    Akon mellett a brit John Newman, a koszóvói-albán DJ Regard, valamint a brit DJ Riton is színpadra lép az EFOTT-on, a magyar előadók közül pedig mások mellett a Wellhello, a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, a Bagossy Brothers Company, T. Danny és a BSW is várja a közönséget.


    A szervezők korábbi tájékoztatása szerint az EFOTT – amelynek házigazdája idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – a korábbiaknál is hallgatócentrikusabb és zöldebb lesz.


    Egy nagyszínpad és egy kisebb színpad mellett két partyarénát is építenek, nappal pedig a strandon, valamint az UNIverzum névre keresztelt, egyetemi programokat nyújtó interaktív helyszínen is várják a közönséget