A válaszadók 87 százaléka szerint nem kellett kollégákat elbocsátani a zeneiparban

    A Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) elektronikus kérdőívére válaszolók 87 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus okozta helyzetben még nem volt szükség kollégák elbocsátására.

    Ahol mégis szükséges volt, 5 fő alatti leépítésről számoltak be. Ezt annak fényében is érdemes értelmezni, hogy a lemondott események 45,1 százalékán 10-50 főt, 20,2 százalékán 10 főnél kevesebbet, 15,9 százalék esetében pedig 50 és 100 fő közötti közreműködőt foglalkoztattak volna – közölte a Hangfoglaló Program hétfőn az MTI-vel a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda felmérését.


    A március 13. és 21. között kitölthető kérdőívre 893-an válaszoltak. A felmérésben résztvevők 49,2 százaléka zenész, előadóművész kategóriába sorolta önmagát, míg 39,2 százaléka menedzsernek, szervezőnek, 21,8 százalék technikai háttérmunkásnak.


    A megkérdezettek 95,8 százalékának kellett előre leszervezett könnyűzenei programokat lemondania. A törölt könnyűzenei események 77,2 százaléka koncert, 10 százaléka színházi vagy táncprogram, a többi pedig egyéb kulturális esemény lett volna. A lemondott eseményeknek több mint háromnegyede belépőjegyes programnak indult. Az események 82,4 százalékánál nem a végleges lemondással, hanem az elhalasztással, a későbbi időpontban történő megrendezéssel számolnak a válaszadók.


    Az egyelőre lemondott események mintegy kétharmada ezer fő alatti nézőszámú lett volna, 7,7 százaléka került a 10 ezer fő fölötti kategóriába.


    A kutatás arra is igyekezett kitérni, hogy a válaszadók milyen mértékű kárral számolnak. A kérdőívet kitöltők 38,2 százaléka félmillió forintnál kevesebbre teszi ezt, 41,8 százaléka 500 ezer és 2 millió forint közötti kárral számolt. A válaszadók 44,8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vészhelyzet után is folytatni tudja a tevékenységét, a bizonytalan 52,2 százalék mellett 3 százalék már csődöt prognosztizál.


    A KÖSZI folytatja a szektorra vonatkozó felméréseket. Ezen a héten a koncerthelyszínek körében végez telefonos felmérést, amelynek az eredménye április első napjaira várható.