A U.S. Girls rendhagyó karácsonyi slágerrel segíti az ünnepekre hangolódást

Meg Remy multidiszciplináris művésznő zenei projektje, a U.S. Girls a karácsony közeledtével sem mond le úttörő nézeteiről – most például egy egyedi karácsonyi dalnak örülhetnek a rajongók. Az énekesnő Rich Morellel írt szerzeménye csavar egyet a szokásos ünnepi üzeneteken, és többek között arra bátorítja a hallgatókat, hogy lassítsanak a féktelen fogyasztási szokásaikon, mivel “az élet az igazi ajándék, nem az ajándékok, azok semmit sem érnek”. Emellett szóba kerül például az is, hogy mi lenne, ha a fenyőfákat inkább a földben hagynánk, hiszen amúgy is csak a szemét között végzik karácsonyfa karrierjük végén. Dacára az elgondolkodtató témáknak, a végeredmény mégis megmarad táncoltató dalnak. Hangolódásilag lecsupaszítva az általános rituálékat, de meghagyva a gondoskodás fontosságát – legyen szó szeretteinkről, önmagunkról, vagy épp a bolygóról.

Remy így nyilatkozott a szerzeményről:”Ha kicsit jobban belegondolunk, rájövünk, hogy a Télapó elég hátborzongató tud lenni, a karácsonynak pedig nincs semmi értelme.”
Nézd meg a klipet ide kattinva »

U.S. Girls 2020-ban jelentette meg hetedik lemezét, a “Heavy Light“-ot, melynek produceri munkálatait maga Remy végezte, a dalokat pedig Basia Bulat és a már említett Rich Morel közreműködésével írta, a komplex hangvilágot azonban a további számos együttműködő színesítette tovább. A végeredményben Remy egyfajta vezető hangként találja magát a harmonikus sokaság körében, akik nemcsak hangjukat, de gondolataikat és gyermekkori élményeiket is hozzáadták a teljes egészhez.

NÉZD MEG A KLIPET »