A Sugóparti Lángossütő lett idén a Vénusz kedvenc lángosozója

A magyar lángos rajongók szavazatai alapján 2018-ban a bajai Sugóparti Lángossütő végzett a Lángos Voks verseny első helyén, ebben az évben ők nyerték el a megtisztelő „Vénusz kedvenc lángosozója 2018” címet, illetve az 500 liter napraforgó-étolaj nyereményt.

A nyertes a csodálatos bajai Sugovica folyó partján süti díjnyertes lángosait, amelyek tésztája a szavazók egyöntetű véleménye szerint közepesen vastag, kellően ropogós, és éppen annyi sajt és fokhagyma kerül rá, amennyitől ellenállhatatlanul finom lesz. A Sugó-part népszerű lángosa már évtizedekkel ezelőtt fogalommá vált a déli országrészben, mindig is hozzátartozott a bajai életérzéshez, a Sugovica hangulatához. A lángossütő 2011 őszén megújult, ugyanakkor retro hangulatát megtartotta – a lángos viszont a régi, hagyományos recept szerint készül. A tulajdonos, Szabó Richárd szakértelem és emberség terén is példaértékű, ugyanis a téli nagy hidegben többször előfordult, hogy a lángosozó ajtaja nyitva állt azok előtt is, akik nem feltétlenül fogyasztani, hanem csak átmelegedni szerettek volna náluk. Ők a hivatalos zárás után is maradhattak a fűtött üzlethelyiségben, és meleg teával kedveskedtek nekik. A nyeremény 500 liter Vénusz napraforgó-étolaj így kétségkívül nagyon jó helyre kerül.

Az ezüstérmet a Flórián téri aluljáró lángosozójának ítélték oda a lángos kedvelői, míg a bronzérmes a mezőkövesdi Csini Büfé lett, akik 300, illetve 200 liter napraforgó-étolaj nyereményben részesülnek. A különdíjat, azaz a „Vénusz kedvenc balatoni lángosozója 2018” címet, illetve az ezzel együtt járó 500 liter Vénusz napraforgóolaj nyereményt immár egyhuzamban ötödik éve a Tihanyi Piac Lángos Sütői hozták el, akik kitartása és lelkesedése, illetve népszerűsége hosszú évek óta töretlen.

Az idei verseny véget ért, azonban a Lángos Voksra nevezett 499 lángosozó az év további részében is elérhető a www.langosvoks.hu oldalon, amely egyúttal Magyarország legnagyobb lángos adatbázisa.

https://miazablogger.hu/2018/09/20/a-langos-a-legnepszerubb-az-instan/