A Magyar falu program az iparosok célkitűzését tükrözi

A Magyar falu program az iparosok célkitűzéseit tükrözi, fontos színtere lehet a magyar mikro- és kisvállalkozások termelékenységének és modernizációjának, ezért a partnerség szellemében a szövetség  bekapcsolódik a programba  – hangsúlyozta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke szerdán Budapesten a Magyar kézművesség napja ünnepségen.

    Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy az 5 ezer lakos alatti településekre vonatkozó Magyar falu program a tervezési fázisban van, ősszel terjesztik a kormány elé.


A hosszú távú komplex program célja a falvak népességmegtartó erejének növelése, a munkahelyteremtés és megőrzés, a Digitális jólét program bővítése, a közösségi közlekedés, a piaci szolgáltatások támogatása – mondta Gyopáros Alpár.


A kormánybiztos szólt arról is, hogy terveik szerint 2019-ben a Magyar falu program négy pillérre: a lakhatásra, a közlekedésre, a közszolgáltatásokra és a helyi identitásra épül majd.


Az ünnepségen az
Iposz elnöke rámutatott arra, a magyar iparosság az összes olyan kézműipari szakmában, kistelepülésen is jelen van, amelyek fejlesztését a Magyar falvak program célul tűz ki. Példaként említette, hogy a szolgáltató, javító és építő tevékenységek megléte a településeken az egyik legfontosabb eleme a népességmegtartó képességnek.


Az elnök szerint az iparosság jelentős mértékben tudna közreműködni abban, hogy a különböző innovációs és fejlesztési törekvések, beleértve a digitalizálást is, elterjedjenek ezeken a kisebb településeken.


Az Ipartestületek Országos Szövetsége a 177 ipartestületből álló hálózatán keresztül hátteret tudna biztosítani az iparosság eléréséhez, és így hozzá tudna járulni a Magyar falvak program végrehajtásának eredményességéhez – mondta az
Iposz elnöke.


A Magyar kézművesség napján Németh László felidézte, hogy az Ipartestületek Országos Szövetsége a rendszerváltást követően kezdeményezte, minden évben emlékezzenek meg egy napon a családi, mikro- és kisvállalkozások százezreiről, a magyar iparos és kézműves társadalomról, hiszen a magyar gazdaság 99 százaléka családi, mikro- és kisvállalkozásokból áll. Ez a szektor állítja elő a magyar GDP 30-40 százalékát, és biztosítja a foglalkoztatás 70 százalékát, ezért nem mindegy, hogy ezek a vállalkozások milyen hatékonyan működnek, mennyire tudnak lépést tartani az informatikai és technológiai forradalom kihívásaival, és mennyire tudják megőrizni versenyképességüket és foglalkoztatási képességüket – mondta Németh László.


Nagy Róbert, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgató-helyettese az ünnepségen arra hívta fel az iparosok figyelmét, hogy folyamatosan bővül a kkv-k finanszírozási lehetősége Magyarországon. A Garantiqa hamarosan célzottan is megkeres levélben mintegy 10 ezer kisvállalkozót, hogy segítse a hitelhez jutásukat.


A hozzászólásokban az iparosok javasolták, hogy a Magyar falu program helyezzen nagyobb hangsúlyt a kistelepülések közbiztonságára, illetve tegyen lehetővé egyfajta rugalmasságot a helyi problémák kezelésében.