A közösségi média felületek gyerekekre jelentett veszélyeire figyelmeztető feliratokat sürget az amerikai tiszti főorvos

    Figyelmeztető feliratok alkalmazását sürgette a közösségi médiaplatformokon a gyerekekre leselkedő kockázatokról az Egyesült Államok tiszti főorvosa hétfőn.

Tudtad?

    Vivek Murthy a The New York Times című napilapban megjelent írásában szólította fel a Kongresszust, hogy hozzon jogszabályt, amely kötelezővé teszi a dohánytermékek csomagolásán alkalmazott figyelmeztető felhíváshoz hasonló feliratot az internetes felületeken.


    A szövetségi egészségügyi tisztségviselő szerint eljött az idő a cselekvésre, mert a közösségi médiumok hozzájárulnak a fiatalok körében tapasztalható válsághelyzethez a mentális egészségük terén.


    „A szövetségi tiszti főorvos által kiadott figyelmeztető felirat, a kongresszusi cselekvése nyomán, rendszeres figyelmeztetés lenne a szülők és gyermekek számára, hogy a közösségi médiumok nem tekinthetők biztonságosnak” – olvasható az írásban, amely a dohánytermékeken látható feliratok tapasztalataira hivatkozik, amelyek figyelemfelkeltő hatásúak és megváltoztatják a szokásokat.


    A tiszti főorvos arra is felhívja a figyelmet, hogy a szövetségi törvényhozás által hozott jogszabályra van szükség ahhoz, hogy megvédjék a gyerekeket az internetes zaklatástól, bántalmazástól, kizsákmányolástól, valamint erőszakos és szexuális tartalmaknak való kitettségtől.


    Vivek Murthy tavaly már kiadott közleményt, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy nincs kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a közösségi médiaalkalmazások biztonságosan használhatók lennének a gyerekek és tizenévesek számára.


    Az Egyesült Államokban már szövetségi törvény kötelezi az érintett internetes közösségi oldalakat arra, hogy 13 évesnél fiatalabbak számára ne tegyék lehetővé saját fiók megnyitását. A gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy a fiatalok a tilalmat könnyen képesek kijátszani, akár szüleik tudtával, vagy tudtukon kívül is.