A kapitány letartóztatása mellett és ellen is szólnak érvek

    A szerda este történt dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány letartóztatása mellett és ellen is szólnak érvek – mondta Borbély Zoltán közlekedési szakjogász az M1 aktuális csatornán péntek este.

A TRAGÉDIÁVAL KAPCSOLATOS HÍREINK > > >

    Az ügyészség pénteken közölte, hogy indítványozták az ukrán állampolgárságú kapitány letartóztatását. A bíróság várhatóan szombaton dönt az indítványról.
    Borbély Zoltán az M1 műsorában elmondta: a megalapozott gyanú szerint a kapitány cselekménye halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése, ami a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ez a büntetés tétel önmagában még nem teszi szükségessé a letartóztatást, de például az, hogy külföldiről van szó, már indokolhatja.
    Kérdésre válaszolva a szakember elmondta: ebben az ügyben óriási lesz a szakértők jelentősége, de még korai lenne a szabályok szigorításáról gondolkodni.
    Szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál ütközött össze a Viking szállodahajó és a dél-koreai turistákat szállító, jóval kisebb Hableány sétahajó, amely rövid idő alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét ember holttestét találták meg eddig, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt. A rendőrség a Viking szállodahajó kapitányát gyanúsította meg a baleset miatt.