A General Press Kiadó októberi újdonságai

Lucinda Riley: Angyalfa

Lucinda Riley: AngyalfaHarminc év telt el azóta, hogy Greta elhagyta Marchmont Hallt, a hatalmas, csodaszép, hegyektől övezett walesi udvarházat. Az asszony egy régi barátja, David Marchmont meghívására tér vissza egykori otthonába, hogy ott ünnepelje a karácsonyt. A korábban itt töltött időből azonban semmire sem emlékszik – egy tragikus baleset következtében ugyanis élete több mint két évtizede kitörlődött a memóriájából. Amikor egyik nap sétára indul a hóval borított vidéken, az erdőben véletlenül rábukkan egy sírra, ahol – a sírkőre vésett, kopott felirat szerint – egy kisfiú nyugszik…
A gyermek neve ismerősnek tűnik Greta számára, és az asszony emlékei hirtelen a felszínre törnek. David segítségével elkezdi összeilleszteni nemcsak a saját, de a lánya, Cheska történetét is, aki tragikus körülmények áldozatául esett. És egyáltalán nem az az angyal volt, akinek hitték…

Lucinda Riley regényében eltemetett titkok és egy elfelejtett múlt tragikus történései kerülnek a felszínre, ami örökre megváltoztatja nemcsak Greta, de a Marchmont család életét is.

Megjelent
Ár: 3990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 496 oldal
ISBN: 9789634521679

line

Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra

Debbie Macomber: Szerelem karácsonyraMerry Knight igen elfoglalt. Gondoskodik a családjáról, sütit süt, dekorál az ünnepekre, és mindeközben reméli, hogy nem kerül az állandóan feszült és a szabályokhoz mindenáron ragaszkodó főnöke útjába a munkahelyén. Saját magára sincs ideje, egy kapcsolat pedig már végképp nem fér bele az életébe. Az anyja és az öccse azonban megelégeli ezt a helyzetet, és a tudtán kívül – születésnapi ajándékként – regisztrálják egy társkereső oldalra, a fotója nélkül. A lány eleinte ellenérzésekkel fogadja az életébe való beavatkozást, aztán vonakodva mégis úgy dönt, tesz egy próbát.
Merry kicsivel később már egy elbűvölő idegennel csetel, és nemsokára a beszélgetéseik jelentik számára a nap fénypontját. Ám amikor szemtől szembe találkoznak, kiderül, hogy a férfi egyáltalán nem az, akire számított – és akire vágyik. Merrynek azonban rá kell jönnie, hogy a szív néha azt is látja, amire a szem nem képes.

Debbie Macomber legújabb karácsonyi történetében a nem várt szerelem csak egy kattintásra van.

Megjelenés: 2018. október 11.
Ár: 2490 Ft
Formátum: 125×189 mm
Kötés: kartonált
Terjedelem: 212 oldal
ISBN: 9789634521815

line

Greg Iles: Mississippi vér

Greg Iles: Mississippi vérA gyászoló és bosszúszomjas natchezi polgármester, Penn Cage világa összeomlani látszik. A családja széthullik, a szeretett nő sincs mellette többé, sziklaszilárdnak hitt elvei mintha cseppfolyóssá válnának, az édesapjának pedig, a köztiszteletben álló orvosnak bíróság elé kell állnia az egykori szeretője meggyilkolásáért. És ha mindez nem lenne elég, olybá tűnik, hogy az idős férfi egyenesen a vesztébe rohan. Noha könnyűszerrel támaszkodhatna a meglehetősen nagy ügyészi gyakorlattal rendelkező fiára, úgy dönt, kizárja a tárgyalás előkészületeiből. Inkább vállalja a börtönt, semmint hogy el kelljen árulnia Penn-nek a teljes igazságot, amely nemcsak erre az ügyre lesz hatással, hanem alapjaiban rengetheti meg Mississippi államot, és lebbentheti fel a fátylat annak erőszakkal teli múltjáról. A Dupla Sasok nevű, egykori ku-klux-klanosokból álló, kegyetlenkedéseiről ismert csoport tagjai azonban bármire hajlandók, hogy ezt megakadályozzák. A tét pedig nem kicsi: az erőszaktevőknek a szabadságukért, a Cage család tagjainak pedig szó szerint az életükért kell küzdeniük.
A grandiózus zárókötetben megkezdődik a végső játszma Penn Cage és családja, valamint ellenségeik ádáz harcában. A megdöbbentő tanúvallomások, az orvos ügyvédjének mesteri stratégiája révén lehull a lepel az igazságról. De vajon ki nyer a végén, és milyen áron? Egy trilógia letehetetlenül izgalmas, megdöbbentő és mesterien szőtt befejezése.

Megjelenés: 2018. október 16.
Ár: 4490 Ft
Formátum: 137×215 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 648 oldal
ISBN: 9789634521839

line

Thomas Harris: A Vörös Sárkány

Thomas Harris: A Vörös SárkányWill Graham csaknem az életével fizet, amikor elkapja a veszélyes őrültet, a „Kannibál Hannibal” néven elhíresült dr. Lectert, ezért úgy dönt, hogy otthagyja az FBI-t, és teljesen új életet kezd. Egy szigeten, Marathonon tölti a mindennapjait, amíg Jack Crawford, az FBI különleges ügynöke fel nem keresi, hogy a segítségét kérje. Birminghamben és Atlantában az otthonukban, azonos körülmények között gyilkolnak meg két családot. A gyilkos összetöri a házban lévő tükröket, és annak a darabjait használja fel a tettéhez. Crawford tisztában van vele, hogy ha valaki, akkor a különleges képességekkel megáldott Will lehet az, aki el tudná kapni a pszichopatát. Ő ugyanis akár a legapróbb nyomokból is képes megfejteni, hogyan gondolkozik az elkövető. Will képtelen nemet mondani. Kisvártatva már a halott család üres házában áll… és a gyilkos helyébe képzeli magát. Megkezdődik a hajsza az idővel, hiszen a Vörös Sárkány már kiszemelte a soron következő áldozatát. Ráadásul ahhoz, hogy célt érjen, Willnek dr. Lecterrel is együtt kell működnie.

Megjelenés: 2018. október 19.
Ár: 3690 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 388 oldal
ISBN: 9789634522034

line

ROMANTIKUS REGÉNYEK-SOROZAT

Sarah Title: Kísérleti randevú

Sarah Title: Kísérleti randevúHogyan lehet valakiből mém? Melissa „Bernie” Bernard példájából kiindulva: bárkiből és bármikor. Amikor egy lánykérésről készült videó hirtelen hatalmas népszerűségre tesz szert az interneten, nem a menyasszony és a vőlegény az, aki felkelti az internetezők érdeklődését. Hanem Bernie – ahogy elhúzza a száját. A mémhadjárat ezzel kezdetét is veszi. A lány a legszívesebben elbujdosna, ekkor azonban felbukkan egy jóképű riporter, és ajánlatot tesz neki…
Colin Rodriguez szorult helyzetében, amikor is az állása a tét, eltökéli, hogy bebizonyítja: ő a romantika legnagyobb szakértője San Franciscóban, és rögtön elő is áll az ötletével. Randipartnereket talál a randiképtelen nőnek. Egészen pontosan az immár híres, ám a szerelemmel szemben bizalmatlan könyvtárosnak. Amikor Bernie végül kötélnek áll, kiderül: a férfinak nem is a cikksorozat megírása jelenti majd a legnagyobb problémát. Egyik katasztrofális randi ugyanis a másikat éri. Colin azonban mindenre kész, hogy megtalálja a Bernie-hez illő férfit – még akkor is, ha ezt a szerepet neki kell betöltenie.

Megjelent
Ár: 2990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 288
ISBN: 9789634522072

line

VILÁGSIKEREK-SOROZAT

Lincoln Child: Farkashold

Lincoln Child: FarkasholdJeremy Logan, a rejtélykutatóként elhíresült történész professzor az Adirondack-hegységbe utazik, hogy a festői környezetben végre a könyve befejezésére koncentrálhasson. Ám alig jelentkezik be az alkotóházba, máris látogatója akad. Legnagyobb meglepetésére egykori egyetemi barátja, a jelenleg vadőrként szolgáló Randall Jessup keresi fel, és rögtön a segítségét kéri. Az elmúlt három hónapban az alkotóháztól nem messze ugyanis két hátizsákos túrázót is megöltek. Mindketten fiatal, életerős férfiak, gyakorlott túrázók voltak – és mindkettejüket bestiálisan szétmarcangolták, mindkét alkalommal telihold idején. A hatóságok ugyan medvetámadásra gyanakodtak, de van valami különös a halálesetek körülményeiben, ami gyanakvásra készteti a vadőrt. A különleges képességekkel megáldott Logan a barátja kérésére megkezdi a maga nyomozását, és mint kiderül, gyanúsítottakból nincs hiány.
Logan kisvártatva egy hátborzongató rejtélyekkel, megannyi fordulattal és borzalommal teli ügy kellős közepén találja magát, és kénytelen ráébredni, hogy ezúttal olyasmivel kell szembenéznie, amivel még soha életében nem találkozott, és amely ő maga, valamint mások életét követelheti.

Megjelenés: 2018. október 15.
Ár: 2990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 240 oldal
ISBN: 9789634521853

line

Lincwood Barclay: Tünékeny igazság

Lincwood Barclay: Tünékeny igazságA bezárás előtt álló autósmozi zárónapján a vetítőfal leomlik, és négy embert maga alá temet. A kiérkező szakértők a helyszín átkutatásakor pokolgépre utaló nyomokat találnak. Az egyik áldozat lánya Cal Weaver magánnyomozót kéri meg arra, hogy nézzen utána a közelmúltban az apja házában történt betörésnek. Cal egy rejtett alagsori szobát fedez fel, ahol nyilvánvalóan titkos tevékenységek zajlottak. A szétszórva megtalált üres DVD-tokokból pedig egyértelmű, hogy a tettesek egy különleges felvételt kereshettek.
Ahogy a hazugságok lelepleződnek, Cal megdöbbentő igazságokat tár fel Promise Falls tiszteletben álló lakóiról. Régen eltemetettnek hitt tettek következményei kísértenek, a múlt és a jelen bűnei összekapcsolódnak.

Linwood Barclay trilógiájának második kötetében Barry Duckworth vezetésével újabb nyomok alapján folytatódik a hajsza a gyilkos után, aki talán már a következő áldozatára les az egykor békés kisvárosban.

Megjelenés: 2018. október 25.
Ár: 3690 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 392 oldal
ISBN: 9789634521617

line

ÍRISZ KÖNYVEK

Mary Alice Monroe: Déli karácsony

Mary Alice Monroe: Déli karácsonyA karácsonyban mindig van valami varázslatos. A tízéves Miller McClellan mégis úgy érzi, hogy ezen a télen élete legrosszabb napjai várnak rá a szeretet ünnepén. Az édesapjának ugyanis végleg ki kell kötnie a halászhajóját, az édesanyja pedig több munkát is elvállal, hogy el tudja tartani a családot. Így aztán semmi esély sincs arra, hogy Miller megkapja azt a kiskutyát, amire már régóta vágyik. De legalább a bátyja, Taylor hazatér Afganisztánból, és ez igazi karácsonyi ajándék lehet mindannyiuk számára. Nemsokára azonban kiderül, hogy Taylor nemcsak komoly testi sebeket, hanem súlyos lelki sérüléseket is szerzett a háborúban, ez pedig még jobban beárnyékolja a mindennapjaikat. A feszült hangulatban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Millernek kell megmentenie az ünnepet…

A Dél-Karolina csodálatos tájain játszódó, örök érvényű történet szereplői megértik, mit is jelent igazán a karácsony, közben pedig megtapasztalják az ünnep és a családi kötelékek megtartó erejét.

Megjelenés: 2018. október 8.
Ár: 2990 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 384 oldal
ISBN: 9789634521877

line

UTÁNNYOMÁSOK

Nicholas Sparks: Igaz hittel

Nicholas Sparks: Igaz hittelJeremy Marsh tényfeltáró újságíróként arra tette fel az életét, hogy a természetfeletti jelenségekre a tudomány segítségével találjon választ, egyben kíméletlenül leleplezze a magukat médiumnak nevező közvetítőket, akik – kihasználva az emberi hiszékenységet – nyerészkedni próbálnak. A nagy népszerűségnek örvendő Jeremy egy felkérést kap: vizsgálja ki az észak-karolinai Boone Creek-i temetőben időről időre felbukkanó fényjelenség okát.
A mindent elsöprő érzés, ugyanakkor a kétféle gondolkodásmód szembekerülése arra készteti a férfit, hogy számot vessen a világról vallott nézeteivel, válasszon karrier és magánélet, nagyvárosi és kisvárosi életforma és értékrend között. Bár az út újabb szakmai sikerrel kecsegteti, nem is sejti, mekkora fordulatot vesz az élete: a szkeptikus újságíró beleszeret a helyi médium unokájába, Lexie-be, és ez által bepillantást nyer egy másfajta életformába. Vajon bele mer vágni valami újba, amiről fogalma sincs, mit hozhat?

Megjelenés: 2018. október 24.
Ár: 3490 Ft
Formátum: 137×197 mm
Kötés: füles kartonált
Terjedelem: 320 oldal
ISBN: 9789634521938