9 érdekesség a Játék összeköt! program révén megépülő játszóterekről

 

  1. A játszóterek kialakításánál, tervezésénél fontos szempont a terület kiválasztása, az akadálymentes megközelítés, a mindenki számára alkalmas, illetve adaptálható játszóeszközök megválasztása az egyetemes tervezés módszerének alkalmazásával. A módszer lényege, hogy egy kialakításra kerülő eszköz megtervezésénél már a kezdet kezdetén figyelembe veszik a potenciális felhasználók legszélesebb körének igényeit, így a különböző fogyatékossággal élő gyermekét is.

  1. A térbeli befogadás biztosítása, amely a mintajátszótéren is látható, magában foglalja az átlátható térszervezést és a megvilágított használati tereket. Minden szülő számára fontos pl., hogy a padra leülve lássa gyermekét, a gyerekek is nagyobb biztonságot éreznek, ha látják szüleiket. Különösen fontos ez hallássérült szülők, illetve gyerekek számára, ahol a hangos beszéddel, kiáltással történő figyelemfelhívás, örömmegosztás nem valósítható meg. A játszótér jó megvilágítása viszont elősegíti számukra a szájról olvasás lehetőségét, valamint a szemkontaktus létrehozását is.

  1. A kontrasztos színek használata a játszótéri eszközökön és környezetükben esztétikus és megkönnyíti a látássérült gyermekek számára az orientációt és az eszközök beazonosítását.

  2. A befogadó játszótér fontos eleme, hogy a fogyatékossággal élő és a nem fogyatékos gyermekek együtt játsszanak, a fogyatékossággal élő gyermekek számára is használható játékok ne elkülönülten, a játszótér szélén kapjanak helyet. Ennek kiváló példája a játszótér bal oldalán elhelyezett repülőgép, amelybe a barna szárnyak végéről rámpán is be lehet jutni, pl. kerekes székkel. A gyermekek közös játéka a repülőgép belsejében valósulhat meg. A jármű oktató paneljein különböző alakzatokat helyezhetünk el tapintható felületekkel, amelyek mindenki, így a látássérült gyermekek számára is izgalmassá teszik a helyszínt.

  1. A játszótér jobb felső részén található tapintható gömbök, alakzatok ugyanezt a célt szolgálják, azonos információval szolgálva mind látó, mind látássérült gyerekek számára.

  1. Az egyértelműen alkalmazható feladatok az értelmi fogyatékos gyerekekkel való együttjátszást segítik, pl. szintén a járművek oktató paneljein elhelyezett különböző színű korongok rendezése, stb.  

  1. A jobb oldali mászóka azok számára is alkalmas, akik lábuk érintettsége miatt kezükkel megkapaszkodva akarnak előbbre jutni az eszközben. A játszótér közepén elhelyezett libikóka halmozottan fogyatékos gyermek számára nyújt lehetőséget abban, hogy fekve használja az eszközt testvérével, barátjával vagy játszótársával együtt, aki a libikóka másik végén ül, így osztozva a közös játék élményében.

  1. A játszótér bal oldalán elhelyezett tálcás homokozó térdszabad kialakítással készült kerekes székes gyerekek számára, lehetőséget biztosítva, hogy társaikkal együtt építsék a homokvárakat.

  1. A játszótér felső szélén elhelyezett házikó-kuckó alkalmas lehet boltos játékhoz, vagy éppen rövid elvonulási lehetőséget, csendes környezetet biztosít az éppen erre vágyó autizmussal élő, vagy csak egyszerűen megbántódott gyerekek részére.